Egységes taxitarifa jön Budapesten?

A taxisok szerint a Fővárosi Közgyűlésnek holnap el kellene fogadnia a fix tarifatáblázatról szóló rendeletet. A további szabályokról nincs egyetértés.

Miközben az utóbbi napokban ugyan több fórumon, többször elhangzott, hogy a holnap a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő taxi-rendelettervezet hemzseg az értelmetlen és fölösleges szabályozástól, mégis, ma több taxisrendezvényen is hangsúlyozták: a javaslat korábbi verziójában szereplő – ám sokszor bírált –, az egész budapesti piacra kiterjedő fix hatósági ár bevezetése életbevágó és nélkülözhetetlen. Úgy tűnik, ez az a pont, amely mögött most több, egymástól különböző érdekű fél is felsorakozik, pedig korábban akadt kilenc olyan fuvarszervező, amely rendre kritizálta az egységes díjak ötletét. 

A tarifáról sokáig csupán egyetlen, az egységes fix árról szóló javaslat létezett. Múlt péntektől viszont olyan verzió is a döntéshozók asztalára került, amely szerint a telefonos rendeléseknél maradna az árverseny, s csak az utcán leszólított autók estében élne a rögzített díjtáblázat. Ez sokaknál kiverte a biztosítékot. A piaci szereplők között kialakult helyzet abszurditását azonban jól mutatja, hogy ugyan az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) Alkotmány utcában tartott demonstrációján a fix tarifa bevezetése mellett emeltek szót az érintettek, ahogy egy magánkezdeményezésként indult taxisfórumon is – amelyen részt vett Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője is. A két társaság éltette az egyentarifát, de ekézték is egymást. 

Az OTSZ által összehívott megmozduláson a szervezők hangsúlyozták: csak a rögzített hatósági ár fogadható el számukra, és támogatják az fővárosi önkormányzat piacszabályozásra tett lépéseit is. Ezek azok a szigorítások, amelyek például a megjelenésre vagy az autók technikai előírásaira vonatkoznak – mondta a Népszabadságnak Metál Zoltán, az OTSZ elnöke. A sofőrök ennek aligha örülnek, legalábbis azok, akik a másik fórumon vesznek részt. A szabályokat egyszerűen „hülyeségnek” tartják.

Szerintük botorság előírni, hogy egy taxis milyen autót használjon. Elemi érdeke, hogy olyan autót működtessen, amelyet nem kell javítani havonta, hiszen azzal a saját költségeit csökkenti. Kifejtették: a rendelettervezet egyáltalán nem olyan, amit a többség szeretne. Azt csupán az OTSZ és a CityTaxi vezetői látnák szívesen. Erre Metál Zoltán, csak annyit reagált lapunknak: „megoszlanak a vélemények, ez természetes, ám a OTSZ megmozdulásán 400-500 voltak, míg az másik eseményen 50-60-an. Ez mindent elmond” – tette hozzá.

A leendő piaci helyzetet értékelve – az MSZP segítségével összehívott fórumon is felszólaló – Majercsik Tamás, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének szóvivője megjegyezte: aligha valószínű, hogy a taxisok száma csökken a tervezet elfogadása után. Taxiként működő autó persze kevesebb lesz a városban, de akkor azokra például már nem egy, hanem két vagy több sofőr jut majd, mert összeállnak a kollégák – vélte. Nem tudni, hogy a Fővárosi Közgyűlés holnap elfogadja-e a rendelettervezetet, de ha már igen, akkor a hatósági fix ár mellett az lenne a taxisoknak a megfelelő, ha valóban elegendő idő lenne az átállásra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.