Forint a mélyben: pénteken semmi sem használt

Pocsék napja volt a forintnak. Nemzeti valutánk már csütörtökön megroppant, és árfolyama a hét utolsó napján is ingadozott. Napközben akkorát bukott, hogy az idei leggyengébb szint sem volt már messze.

Az eurót 313,92 forinton jegyezték délután négykor a bankközi deviza kereskedelemben, míg kora reggel 313,76 forinton állt az árfolyam.

Pénteken az euró árfolyama 313,56 és 315,32 forint között alakult, miután csütörtökön emelkedett március közepe óta első alkalommal 314 forint fölé. Pénteken a forint 315 feletti eurójegyzéssel két alkalommal is megközelítette a március 14-én 315,58-on elért idei leggyengébb árfolyamát.

A pénteki széles árfolyamkilengés jórészt annak volt tulajdonítható, hogy a dollárárfolyamot erősen megmozgató amerikai foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok hatása a régiós devizák árfolyamának alakulásán is megmutatkozott. Az euró/forint például ekkor néhány perc alatt bejárta a 314,20 és 315,20 közötti jegyzési tartományt.

A dollárt pénteken a kora reggeli 234,40 forint után 233,98 forinton, a svájci frankot 257,85 után 258,12 forinton, a japán jent pedig a kora reggelivel megegyező 2,2775 forinton jegyezték délután négykor.

A hetet az euró 308,30, a dollár 229,50, a svájci frank 253,75, a japán jen 2,2550 forinton kezdte. A forint a jennel szemben egy, a többi devizával szemben közel két százalékkal gyengült a héten.

Az euró erősödött pénteken, délután 1,3416 dolláron állt a jegyzése a kora reggeli 1,3385 dollár után.

A régióban vegyesen alakult a nemzeti devizák árfolyama pénteken az euróval szemben: a lengyel zloty 0,20, a román lej 0,08 százalékkal gyengült, a cseh korona 0,14 százalékkal erősödött.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.