Főnyeremény lehet a kormánynak a tranzakciós adó

Éves szinten 400 milliárd forint bevétele is származhat az államnak egy bankforgalmi adóból a BDO Magyarország pénzügyi tanácsadó cég szerint.

Az adó alapja a bankközi számlaforgalom lehetne, amely 1 ezrelékes adómérték mellett közel 400 milliárd forint adóbevételhez juttatná a költségvetést - közölte Gerendy Zoltán, a BDO vezető adótanácsadója.

A szakember elmondta, hogy a költségek döntő hányadát - egyéb bankköltségekhez hasonlóan - a számlatulajdonosok viselnék, így a bankszektor, összhangban az ágazati különadók kivezetésének eredeti menetrendjével, érdemi adókönnyítést kapna a korábbi eszközalapú adózáshoz képest.

Gerendy Zoltán szerint az eszközalapú adózás megszüntetése adójogi szempontból újból vonzó banki tevékenységgé tehetné a hitelezést, ami élénkíthetné a vállalkozások beruházási kedvét, hozzájárulva új munkahelyek létrehozásához.

A BDO szerint egy ilyen típusú adó mellett szól az egyszerű adminisztráció és az áttekinthetőség. Az elsősorban a spekulatív tőkemozgásokra fókuszáló Tobin-adóval szemben Gerendy Zoltán a bankforgalmi adó előnyeként említette, hogy az adóelkerülés nehezebben valósítható meg.

Egy háztartás esetén havi 80 ezer forintnyi átutalással számolva havonta 800 forint lenne a pótlólagos költség a BDO Magyarország számításai szerint. A kormány egyelőre nem döntött a pénzügyi tranzakciós adóról, legalábbis az MTI e témában feltett kérdéseire a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán azt válaszolta, hogy a kabinet döntése előtt nem tudnak részletes tájékoztatást adni.

Az origo.hu szerdai írása szerint a pénzügyi tranzakciók megadóztatásával jövőre 50-100 milliárd forint bevételt remél a kormány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.