Folytatódó forinterősödés

Ma reggel a forint tovább erősödött az euróval és a dollárral szemben is, folytatva pénteki javulását. Erősödött a többi közép-európai valuta is. Az euró most 286 forinton áll.

Csendes kereskedés mellett a hosszú hétvége után hétfőn továbbra is jóval 290 forint alatt alakul az euró/forint árfolyam.


A bankközi piacon hétfőn délelőtt fél tízkor 286,80 forint volt az euró árfolyama, ami a csütörtöki 289,31 forint után további erősödést jelez. A kereskedők megjegyezték, hogy a reggeli adásvételben még 286 forint alatti kötéseket is "el lehetett csípni". Megítélésük szerint a nemzetközi piacokon tart az optimizmus, nem csökkent jelentősen a kockázatvállalási hajlandóság. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a hétfői londoni szünnap miatt szinte bizonyosan alacsony marad a forgalom, ami a kis tételek miatt viszonylag jelentős árfolyammozgásokat is előidézhet.


A dollár kissé tovább gyengült az euróval szemben: a pénteki 1,3229 után 1,3299 az árfolyam - ugyanakkor a hajnali kereskedésben 1,3345-nél volt a helyi szélsőérték. A dollár a forinttal szemben is vesztett értékéből: az amerikai deviza árfolyama 215,41 forint a csütörtöki 218,66 forinttal szemben - és a hajnali 214,10 után.

A svájci frankot 189,80 forinton jegyezték a csütörtöki 192,72 forint után, 100 japán jen jegyzése pedig 216,99 forint a csütörtöki 222,47 forint után.

Reggel a forint 285,64-94/eurón 0,13 százalékkal erősebb volt a pénteki későinél, és 8,38 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén. Pénteken este a forintot 285,70-28 eurón jegyezték, 0,94 százalékkal drágábban a csütörtöki szinthez képest.

A cseh korona 26,598-28/eurón 0,15 százalékkal drágább volt a pénteki későinél, és 0,58 százalékkal erősebb az év elejeihez képest. A lengyel zloty 4,3685-25/eurón, a pénteki későivel azonos, és 6,16 százalékkal gyengébb volt az euróval szemben, mint év végén.

Ugyanakkor a forint 214,30-74/dollár volt, 0,46 százalékkal drágább a pénteki későinél, és 13,81 százalékkal gyengébb, mint év végén. Pénteken 215,30-33 /dollár volt az árfolyam, 1,16 százalékkal erősebb a csütörtökinél.


A cseh korona hétfő reggelig 0,68 százalékot, a zloty 0,35 százalékot erősödött a dollárral szemben a pénteki késői értékekhez képest.


Reggel az euró 1,3324 dollár volt vételi oldalon, 0,49 százalékkal drágább a pénteki későinél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.