Földrengés: nem számít nagy károkra az Aegon

Hétfő délig 150 bejelentés érkezett az Aegon biztosítóhoz a vasárnap hajnali földrengés nyomán. A társaság az eddigi tapasztalatok alapján nem számít jelentős károkra.

A tegnap hajnali földrengés után hétfő délig összesen 150 kárbejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz. Az ügyfelek által becsült kárérték 19,5 millió forint, a károk értéke átlagosan 130 ezer forint, az eddigi legnagyobb bejelentett kár pedig 500 ezer forint - tette közzé a biztosító. Vasárnap hajnalban kétszer is megmozdult a föld a Nógrád megyei Cserhátsurány közelében. A 2 óra 34 perckor mért első földmozgás a Richter-féle skála szerint 4,4-es erősségű volt, amit egy újabb, 3,4-es rengés követett 2 óra 48 perckor.

Az MTA-hoz érkezett bejelentések szerint 64 településen lehetett érzékelni a rengést, ám az eddigi fejlemények alapján jelentősebb károkra nem kell számítani – közölte Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a károk gyors felmérése érdekében szakértőket csoportosítottak át az érintett területekre, akik hétfőn megkezdték a munkát.

Aki tájékozódni szeretne arról, mit kell tennie földrengés esetén, és hogyan óvhatja meg például ingatlanát, annak érdemes ellátogatni a www.karmegelozes.hu oldalra. Itt megtalálhatók a legfontosabb információk a rengésekkel, a legveszélyeztetettebb magyarországi területekkel kapcsolatban, és az érdeklődők jó tanácsokat is találnak arról, hogyan kell felkészülni egy esetleges földrengésre.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.