Fogyókúrára fogják a MÁV-ot és a Volánt

A kormány döntött a közösségi közlekedési rendszer átalakításáról. A MÁV és a Volán jövőre 70 milliárd forinttal kevesebb támogatást kap, a vasutat tovább szeletelik, a Volán-társaságok egy része pedig megszűnik.

Jövőre az ideinél 70 milliárd forinttal kevesebbet költhet az állam a MÁV-ra és a Volánra, miután a kormány elfogadta a közösségi közlekedési rendszer átalakításának stratégiáját, amely alapján 2010-től csak a GDP egy százaléka fordítható a közösségi közlekedésre – jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő. A szerdai kormányülésen elfogadott stratégia megvalósításával a jelenlegi 330 milliárd forint ráfordítás helyett jövőre körülbelül 260 milliárd forintot költhet az állam a MÁV-ra és a Volánra, míg később ez az összeg a magyar gazdaság növekedésének függvényében változhat - tette hozzá.

A szóvivő tájékoztatása szerint a kormányhatározat egy "feladatkiosztó útiterv", amely augusztus 15-e és november 30-a közötti határidőkkel koncepcionális javaslatok elkészítését írja elő a közösségi közlekedésben érintett állami szerveknek, valamint társaságoknak. Szollár Domokos kiemelte: a határozat legfontosabb stratégiai alapelvei közé tartozik, hogy megszűnjön a párhuzamosság a Volán és a MÁV-járatok között, valamint a közösségi közlekedésben létrejöjjön egy regionális rendszer, ahol regionális tanácsok a helyi igények alapján rendelik meg a közlekedési szolgáltatásokat.

Aláhúzta: a kormány célja, hogy versenyképes közlekedési cégek alakuljanak, amelyek a közösségi közlekedés 2010-es piacnyitása után is megállják a helyüket, míg középtávon egy pénzügyileg fenntartható, magasabb színvonalú közlekedési rendszer valósuljon meg. Szollár Domokos hangsúlyozta, hogy a helyközi közösségi közlekedés biztosítása állami feladat, és az átalakítás az érdekvédelmi szervezetekkel való egyeztetéssel történik majd meg.

Az egyik legfontosabb feladat, hogy az ősz közepére felálljanak a helyi önkormányzatok vagy akár civil szervezetek képviselőit tömörítő regionális tanácsok, amelyek a helyi igények szerint rendelhetnék meg állami vagy magántársaságoktól a szükséges közösségi közlekedési szolgáltatásokat. A kormányszóvivő elmondta: a MÁV-nál a koncepció szerint a jelenlegi 7700 kilométer vasútvonal 60 százaléka országos, 40 százaléka pedig regionális vonal lesz. A regionális és országos közlekedés jövő évi koncepciójának stratégiáját augusztus 24-ig kell elkészíteniük az érintett szervezeteknek.

Elmondta: szét kell választani a MÁV pályavasúti, valamint személyszállítási tevékenységét, hogy versenyképes, különálló cégek jöjjenek létre, valamint üzemgazdaságos méretre kell csökkenteni a Volán-társaságok számát. Emellett javaslatot kell készíteni a közösségi közlekedés átalakításának és a hosszú távon is fenntartható finanszírozásának pénzügyi konstrukciójára, és meg kell állapodni a MÁV tulajdonában és kezelésében lévő ingatlanállomány közhiteles felméréséről. Kiemelte: fontos, hogy olyan ingatlanok legyenek a MÁV tulajdonában, amelyekre a társaságnak valóban szüksége van, míg a többi ingatlan kerüljön át a nemzeti vagyonkezelőhöz.

Szollár Domokos hangsúlyozta, hogy az átalakítás egy több éves folyamat, amelynek negatív következményei is lehetnek, azonban mivel még csak a stratégiai koncepció készült el, sem egyes vonalak bezárásáról, sem elbocsátásokról nincs szó. A pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára bejelentette, hogy a kormány újabb nyolc nagy projektet fogadott el 12 milliárd forint beruházási értékben. Elmondta: a most elfogadott projektek között városrehabilitációs, valamint turizmusfejlesztési projektek szerepelnek.

Vasutas a Diósjenõ-Romhány szakaszon
Vasutas a Diósjenõ-Romhány szakaszon
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.