Fogynak az evások - versenyben az új kisadók

E hét csütörtökig kell jelezni az adóhatóság felé, ha egy evás vállalkozás meg kívánja szüntetni adóalanyiságát, vagy nem evás vállalkozás ezen adó szerint kívánja folytatni működését a jövőben.

Az érdeklődés vélhetően szerény lesz, egy év alatt ugyanis jelentősen csökkent az evások száma. A Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) származó információink szerint, míg tavaly 90 227 evást tartottak nyilván, idén 71 242 vállalkozás adózik így. A visszaesés egyértelműen az eva kulcsának 30 százalékról 37 százalékra emelésével függ össze.

A következő évben pedig az új kisadók megjelenése miatt mérséklődhet tovább az eva népszerűsége. A kata és a kiva ugyanis versenyképes az evával, előbbi hatmillió forint alatt feltétlenül az. Hogy kinek mennyire éri meg egyik vagy másik adónem, az megalapozott számításokat igényel: nem véletlen, hogy december elején (elseje óta lehet jelentkezni az evába, katába, kivába) tudomásunk szerint még nem rohanták le az adóhatóságot a bejelentkezésekkel a vállalkozások, mert néhány fontos részlet – például a belépési határidőkkel kapcsolatban, a kivába ugyanis jelen állás szerint január 15-ig lehet bejelentkezni – még tisztázásra várt.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének érdeklődők: a NAV szerint sokan érdeklődnek a telefonos ügyfélszolgálatokon és személyesen az irodákban a feltételekről. November 22. óta több mint 2800 hívás futott be a katával összefüggésben a NAV-hoz, a kiva esetében pedig az utóbbi időszakban tapasztalták azt, hogy megnőtt az érdeklődők száma.

Fontos, hogy aki belép a kata alá, s eddig az eva szerint adózott, annak nem kell jeleznie az adóhatóság felé, hogy utóbbi szerint már nem kíván adózni. Nem ez a helyzet a kiva esetében, az érintetteknek a T203KV nyomtatványon kell kijelentkezniük az evából.

Érdekes kérdés még az ekho és az új kisadók viszonya. A NAV szerint mivel az ekho szerinti adózásra csak magánszemélyek jogosultak, nem merülhet fel a kiva és az ekho szerinti együttes adózás lehetősége.

Ami a katát illeti, a jogszabályok elvileg nem zárják ki azt a lehetőséget, hogy a kata szerint adózó egyéni vállalkozó ekho szerinti adózást válasszon meghatározott bevételére, ez azonban a NAV szerint nem életszerű, mert a katával és az ekhoval kapcsolatos közterhek összességében hátrányosabbak az adózóra nézve.

Bár az új kisadókra már december eleje óta be lehet jelentkezni, a parlament még a hónap közepén, e hét hétfőn is csiszolt a kiva és a kata jogszabályain. Előbbi esetében fontos, hogy a tag után a minimálbér 112,5 százalékát kell figyelembe venni a járulékalap meghatározása során, ha egyébként ennél alacsonyabb a tagra jutó személyi jellegű ráfordítás. Arra az időszakra nem kell ezt figyelembe venni, amikor nem keletkezik járulékalap utáni járulékfizetési kötelezettség.

Az is eldőlt, hogy a kivába belépés határideje december 20-ról január 15-re tolódott. Mint ahogy az is csak napokkal ezelőtt tisztázódott, hogy a kiva előtti időszak adózott eredménye terhére a kiva ideje alatt fizetett osztalék nem növeli a vállalkozás pénzforgalmi eredményét, azaz az adóalapot. Az sem mellékes, hogy a kiva előtti elhatárolt veszteség felhasználható lesz a kiva időszaka alatt, de az sem, hogy a kivások élhetnek mindazon kedvezménnyel, amellyel a társadalmi célcsoportok (mint a 25 év alatti pályakezdők, tartósan állást keresők, gyedről, gyesről visszatérők) foglalkoztatását szeretné elősegíteni a kormány. A gyorsított értékcsökkentési leírás szabálya sem vonatkozik a végső változat szerint a kivásokra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.