Fogynak az autóipari beszállítók

A gépjármű-forgalmazók után az autóipart is elérte a válság második hulláma: idén az első félévben csaknem annyi autóipari beszállító ellen indítottak felszámolási eljárást, mint tavaly egész évben.

Az autógyártókra, illetve az ágazat beszállítóira nehezedő nyomás immár számokban is jól láthatóvá vált. Tavaly összesen 9 céget számoltak fel ebben az ágazatban, 2010 első felében pedig már 7-nél tartunk - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató statisztikájából.

„Annak ellenére sem javul az ágazat helyzete, hogy másfél-két éve már lezajlott egy nagyon jelentős tisztulási folyamat" - kommentálta az adatokat Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

Hasonló az arány a végelszámolt vállalkozásoknál: tavaly egész évben 7 céget szüntetett meg saját tulajdonosa, idén június végéig pedig már 5-öt. A kis számok ellenére roppant nagy termelő erejű ágazatról van szó, amelynek 2008-as összes árbevétele 3500 milliárd forint volt.

A szektorban foglalkoztatottak összlétszáma legalább stabilizálódott: az elmúlt 12 hónapban mindig 50 ezer ember körül mozgott. A nagy visszaesés egyébként 2009 januárja és júniusa között következett be, amikor több mint 15 százalékkal csökkent az ágazatban dolgozók száma.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.