Fogyasztóbarát védjegyre hirdet pályázatot az NFH

Azok a vállalkozások pályázhatnak a védjegyre, amelyeknek gyors, hatékony, ügyfélbarát ügyintézése van, továbbá nagyobb mennyiségben árusítanak hazai terméket.

Fogyasztóbarát védjegyért pályázatot hirdet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) a vállalkozások számára azzal a céllal, hogy ily módon emelje ki azokat, amelyek a jogkövető magatartáson túl folyamatosan igyekeznek tenni a vásárlók bizalmának és elégedettségének növeléséért – mondta Fülöp Zsuzsanna, a NFH szóvivője szerdán Szolnokon sajtótájékoztatón.

A díjmentes pályázaton részt vehet valamennyi kiskereskedelmi és vendéglátó tevékenységet végző vállalkozás, amely dokumentációban igazolta, hogy megfelel a kiírási feltételeknek – jelezte a szóvivő, hozzátéve: megfelelő érdeklődés esetén a pályázatot később más ágazatokra is kiterjeszthetik. Az első díjakat várhatóan az idén szeptemberben ítélik oda.

Pályázni lehet egyebek között olyan fogyasztóbarát ügyfélszolgálat működtetésével, amely alkalmas a vásárlói reklamációk gyors, hatékony és jogszerű elintézésére. Szintén pályázati lehetőséget kínál egy fogyasztói tudatosságot ösztönző tájékoztatási rendszer kialakítása, amikor a pályázó hangsúlyt fektet arra, hogy termékek értékesítésével, illetve a szolgáltatások igénybevételével kapcsolatos valamennyi információ eljusson a fogyasztókhoz.

A kiírás szerint jó eséllyel pályázhatnak a védjegyre az átlagosnál nagyobb mennyiségben hazai terméket árusító vagy hazai beszállítókat foglalkoztató vállalkozások, valamint a kiemelt figyelmet igénylő fogyasztók – idős emberek vagy egészségi okokból korlátozottak – védelmét és segítését szolgáló rendszert alkalmazók.

A sikeresen pályázó vállalkozások az odaítélt minősítést két évig viselhetik. A tanúsítás jogszabálysértés vagy a pályázatban megfogalmazottakkal ellentétes tevékenység esetén visszavonható.

Lipták Gergely, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelőségének igazgatója a húsvéti időszakhoz köthető szezonális termékek árusítását ellenőrző vizsgálat tapasztalatairól beszélt. Jelezte: az élelmiszerüzletekre, vásárcsarnokokra és piacokra kiterjedő akció során hiányosságot alig tapasztaltak, vásárlói megkárosítás nem volt, lejárt szavatossági idejű, jelöletlen élelmiszert nem találtak.

Az előző évekhez képest a szezonális húsvéti termékek ellenőrzése során szinte minden területen nagyon kedvező változást észleltek a megyei üzletekben – húzta alá a szakember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.