Főgáz: cél a fogyasztói szám növelése

A Fővárosi Gázművek célja, hogy a fogyasztói számát növelje, ezáltal hatékonyabban működjön - hangsúlyozta Koncz László, a társaság vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón annak kapcsán, hogy a társaság megnyerte a szolgáltatás jogát az Emfesz gázkereskedő felfüggesztése miatt ellátás nélkül maradt, egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfelei számára a Tigáz területén.

Koncz László emlékeztetett arra, hogy az energiahivatal a liciten a legkedvezőbb árajánlatot kínáló Főgázt jelölte meg végső menedékes gázszolgáltatónak. A szolgáltatást január 13-án reggel 6 órától 90 napra kell biztosítania az Emfesz ügyfelei számára, a terület a Tigáz ellátási körzetébe tartozik.

A Fővárosi Gázművek célja, hogy a fogyasztói számát növelje, ezáltal hatékonyabban működjön
Móricz Simon 2010.03.25. Digitális gáz, gázrózsa, gáztűzhely energia, illusztráció, gázáremelés, gázár, áremelés, földgáz,

A vezérigazgató szerint az egyetemes gázszolgáltatók számára jogszabályban meghatározott 5,90 forintos árrés és a versenytársaknál olcsóbb beszerzési ár elegendő lesz arra, hogy az átvett ügyfeleknek nyújtott szolgáltatást is nyereségesen végezzék 90 napig.

Koncz László elmondta, hogy az átvett Emfesz-ügyfelekkel 75-80 ezer új ügyfelet nyertek a meglévő 800 ezer mellé, többnyire a fővárosi agglomeráció környékén. Közös tulajdonosuk, az RWE révén pedig lehetővé válik, hogy az Észak-Magyarországi Áramszolgáltató (ÉMÁSZ) ügyfélszolgálatát igénybe vegyék a Tigáz területén.

A vezérigazgató elmondta, hogy a Főgáz gázdíja évi 1.200 köbméter alatti fogyasztás esetén 95,50 forint köbméterenként, az árliciten a Tigáz területén érvényes hatósági árhoz képest adott 3,60 forint árkedvezmény után 93,90 forintba kerül a gázdíj az átvett fogyasztóknál 90 napig. Ez a vezérigazgató szerint kicsivel több lesz az Emfesz áránál, és abban bíznak, hogy ezeket az ügyfeleket meg tudják majd tartani 90 nap után is. Ehhez azonban meg kell kérniük az egyetemes gázszolgáltatói engedélyt erre a területre is. Reméli, hogy vissza tudják szerezni a területükön a Tigáz által kiszolgált korábbi Emfesz ügyfeleket is.

Közölte, hogy az új ügyfeleknek ajánlatot küldenek majd az engedély megszerzése után, hogy a 90 nap lejártát követően is náluk maradjanak. Ha a fogyasztó nem küldi vissza a kiküldött szerződést, akkor az érvényes lesz - tette hozzá.

Kovács Richárd, a Főgáz marketing vezetője elmondta, hogy az átvett új ügyfeleknek 90 napig egyetlen teendőjük lesz: február 4-ig lehetővé tenni a gázmérő leolvasást. Az új ügyfelek a 90 napra a Főgáztól kapják a számlát.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.