Fogászati kartellt bírságolt a GVH

Gyártó és forgalmazó egymással összebeszélve tartotta magasan több fogászati termék árát – versenyhivatali bírság lett belőle.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 16,1 millió forint bírságot szabott ki a W&H Dentalwerk Bürmoos GmbH-ra, illetve az osztrák társaság által gyártott, fogászatok által használt termékeket Magyarországon forgalmazó Fejér-Fog Kft.-re. A GVH megállapította, hogy a W&H 2008-ban és 2009 egy részében olyan megállapodásokat kötött egyes forgalmazóival, melyben rögzítette, hogy minimum mennyiért adhatják tovább a cég eszközeit.

A megállapodások betartását a W&H fő forgalmazójának segítségével ellenőrizte és szankcionálta is. Az osztrák cég egy forgalmazóját például azért zárta ki hálózatából, mert az nem tartotta be az előírt árkalkulációs rendszert, és alacsonyabb árakat ajánlott egyes megrendelőinek. Ez a kizárt korábbi fő forgalmazó, az Unimet Kórháztechnikai Kft. volt, amely ugyan korábban maga is részt vett a jogsértésben, ám miután együttműködött a GVH-val, a hivatal nem szabott ki bírságot a cégre.

A piaci verseny különösen súlyos korlátozása miatt a W&H 10,6 millió, míg a Fejér-Fog 5,5 millió forint bírságot kapott. A GVH egyébként több W&H-forgalmazót is bevont a vizsgálatba, ezen cégekkel szemben azonban bizonyítottság hiányában büntetés kiszabása vagy más elmarasztalás nélkül megszüntette az eljárást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.