Fizet az autópálya-kezelő

Visszatéríti a hét végi hókatasztrófa idején bevezetett díjmentes időszakra érvényes e-matricák árát az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. Egyúttal a sztrádatársaság megkezdte a felkészülést az újabb havazásra.

Az ÁAK közlése szerint azok az úthasználók, akik a 2013. március 14. és 17. közötti díjmentes időszakban rendelkeztek érvényes e-matricával, és használni kívánták Magyarország valamelyik fizetős útszakaszát, de arra a katasztrófahelyzet miatt nem volt lehetőségük, a meghiúsult szolgáltatásra hivatkozva vignettájuk érvényességi idejét átírathatják, vagy kérhetik azok árának időarányos visszafizetését.

A társaságnál azt mondják: munkatársaik jelenleg is dolgoznak a megvalósítás technikai részletein. Ezekről a közeljövőben, de várhatóan már a jövő hét folyamán bővebb tájékoztatást adnak majd.

Az Országos Meteorológiai Szolgálattól (OMSZ) kapott előrejelzés alapján ugyanakkor az ÁAK fokozott felkészülést rendelt el a teljes hálózatára Téli Üzemeltetési Szabályzatának megfelelően. Ami azt jelenti: a mérnökségek, a jegesedés és csúszásveszély megelőzéseként folyamatosan szórják, „alásózzák” az utakat. Ezen felül, a teljes gépparkkal (több mint 120 hóeltakarító jármű) és teljes létszámmal várja a további szükséges intézkedéseket.

Az útviszonyokról és a közlekedési helyzetről az ország egész területéről helyi tarifával hívható kékszámon (06-40/40-50-60), másrészt az éjjel-nappal rendelkezésre álló diszpécserszolgálattól lehet információkat szerezni. Ezenkívül a világhálón elérhető autópályás weboldal (autopalya.hu), az SMS-alapú információszolgáltatás és az autópályákon telepített változó jelzésképű táblák, VJT-kijelzők segítenek a tájékozódásban.

Ha a +36 70 777 4636 számra SMS-ben elküldik a kiválasztott autópálya kódját (M0, M1, M15, M19, M2, M3, M30, M31, M35, M43, M5, M6, M7, M70, M8, M9), válaszként két SMS érkezik. Az első üzenetben a kiválasztott autópályára vonatkozó általános információkról értesülhetnek az autósok. Megismerhetik a kiválasztott sztráda vonalán tapasztalható időjárási viszonyokat, a közlekedési helyzetet, a forgalmi adatokat, a hosszú távú fenntartási munkák alakulását.

A második üzenetben a két utolsó pályaeseményről, tehát balesetekről, időszakos terelésekről és egyéb, a forgalmat érintő történésekről érkeznek hírek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.