Financial Times: "Hoppá"... "Kontárok Budapesten"

A Financial Times: "Kontárok Budapesten" címmel közöl kommentárt hétfői számában a legutóbbi napok piaci felfordulást keltő magyarországi politikusi nyilatkozatairól.

A londoni gazdasági napilap szerint amikor a Fidesz alelnöke "hazai hallgatóságnak" csütörtökön azt mondta, hogy Magyarország szerencsés lesz, ha elkerüli a görög stílusú pénzügyi válságot, szavai nyomán megjósolható módon szabadesésbe kezdtek a magyar befektetési termékek.

A piacok valamelyest emelkedtek, amikor a befektetők arra a feltételezésre jutottak, hogy a Fidesz-politikus kizárólag helyi fogyasztásra szánta nyilatkozatát. A Fidesz végül is olyan kampányígéreteket tett, amelyek nem voltak összeegyeztethetők a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU irányította stabilizációs programmal, és most kifogásra volt szüksége ahhoz, hogy miért szegi meg ezeket az ígéreteket.

A felfordulás azonban újrakezdődött és terjedt, amikor "egy miniszterelnöki szóvivő" pénteken közölte, hogy még a nem törlesztővé válás is lehetséges, tekintettel a gazdasági bajokra. "A várakozások kezelésének ezen ostoba művelete" nyomán zuhanni kezdett a forint, a magyar adósságtörlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) árazása több mint 100 bázispontos megugrással 425 bázispontig szökött fel, és a globális befektetési termékek értéke "ezermilliárdokkal esett. Hoppá." - áll a Financial Times kommentárrovatában közölt, maró hangvételű írásban.

Mindez azután történt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök EU-vezetőkkel tartott megbeszélésén visszautasították a magyarországi "költségvetési kényszerzubbony" lazítására irányuló törekvését. A leköszönt szocialista kormány 2008 vége óta a hazai össztermék 4 százalékára szorította le a "rémisztő" államháztartási hiányt, a meredek gazdasági visszaesés közepette is. A magyar tapasztalat tehát azt mutatja, hogy a költségvetési kiigazítás működőképes lehet, ha megvan hozzá a kellő politikai akarat - írja a hétfői Financial Times.

A lap szerint Magyarország a "hozzávetőleg mindössze 78 százalékos" GDP-arányos eladósodottság és a külső adósságszolgálat tekintetétben egyaránt messze jobban áll, mint Görögország. Az is előnyös, hogy Magyarországnak saját valutája van, jóllehet a lakossági és a vállalati szektor nagyarányú deviza-eladósodottsága miatt egy esetleges meredek leértékelődés veszélyes lehet.

A Financial Times szerint az epizódnak - bár költséges volt - leckeként kell szolgálnia az új kormány számára: még ha Brüsszel és Washington kapitulálna is, a befektetők nem fognak. Orbán Viktor még akár engedhet is az MNB köztiszteletben álló elnöke, Simor András eltávolítására irányuló hadjáratában.

Az ideges piacok ugyanis hajlamosak arra, hogy előbb lőjenek, és csak utána kérdezzenek - áll a londoni gazdasági napilap hétfői kommentárjában.

Bőven foglalkoznak Magyarországgal a német lapok is. Magyarország megnyugtatja a piacokat, A magyar kormány lefújja a riadót, Magyarország el akarja oszlatni a fizetőképességgel kapcsolatos kételyeket - ilyen és hasonló címekkel számoltak be a hétfői kiadások a magyar gazdasági, illetve pénzügyi helyzettel kapcsolatos hétvégi nyilatkozatokról.

A Financial Times Deutschland bécsi tudósítása szerint a magyar kormány azon fáradozik, hogy eloszlassa az államcsőd lehetőségével kapcsolatban felmerült aggodalmakat. Az tekintélyes német üzleti napilap beszámolt arról, hogy a pénzügyek felülvizsgálatáért felelős Varga Mihály államtitkár a fenyegető fizetésképtelenséggel kapcsolatban a kormány képviselői részéről elhangzott nyilatkozatokat "szerencsétlennek és eltúlzottnak" nevezte.

Az újság idézte Varga Mihályt, aki szerint a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy az idei évre tervezett 3,8 százalékos hiánycélt tartani lehessen.

A lap emlékeztetett arra, hogy magyar kormányképviselők az elmúlt héten a pénzpiacokat olyan kijelentésekkel sokkolták, amelyek szerint a kelet-európai országban a görögországi pénzügyi válsághoz hasonló helyzet alakulhat ki. A forint ezt követően 8 százalékot veszített az euróval szembeni értékéből, az euró árfolyama pedig a dollárral szemben négyéves mélypontra zuhant.

Az újság szerint ezt követően a Magyar Nemzeti Bank is igyekezett mérsékelni a nyilatkozatok okozta károkat. Az ország pénzügyi helyzete nincs veszélyben,a gazdaság az elmúlt hónapokban jelentősen javult - hangoztatták a nemzeti bank képviselői, akik 4,5 százalékos új adósságot jósoltak.

A Financial Times Deutschland szerint megfigyelők a magasabb deficitre vonatkozó kormányzati becsléseket a közelmúltban bekövetkezett hatalomváltásra vezetik vissza. Úgy vélekedtek, Orbán Viktor miniszterelnök bizalmasai tudatosan festették sötétebbre a helyzetet, csakhogy ne kelljen betartaniuk azt a választási kampányban tett ígéretet, hogy nem lesz semmiféle adóemelés.

A másik német üzleti napilap, a Handelsblatt ugyancsak bécsi tudósításában hangsúlyozta, hogy a magyar kormány lefújta a riadót. "Először pánikot keltett a pénzpiacokon és államcsődről beszélt, most pedig hirtelen minden csak félig olyan rossz" - hangoztatta Stefan Menzel, az újság Magyarországgal rendszeresen foglalkozó tudósítója.

A tudósító felidézte az elmúlt hét végén a Fidesz vezető politikusai részéről elhangzott, a görögországihoz hasonló helyzet bekövetkezésével fenyegető nyilatkozatokat, amelyek - mint írta - ahhoz vezettek, hogy a forint erőteljesen veszített az euróval és a svájci frankkal szembeni árfolyam-értékéből. A Handelsblatt értékelése szerint a magyar politikusokat meglepte a pénzpiacok kemény reagálása. Az újság ezzel összefüggésben idézte Varga Mihályt, aki szerint "a helyzet konszolidálódott."

A lap ugyanakkor beszámolt arról is, hogy amerikai pénzügyi intézetek megnyugtató állásfoglalásokat fogalmaztak meg. Így a Moody's hitelminősítő intézet, valamint a Goldman Sachs beruházási bank túlzottnak nevezte, hogy Magyarországon egy görögországihoz hasonló helyzet fenyegethetne.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung konzervatív napilap szintén úgy fogalmazott, hogy a kezdeti nyilatkozatok után Magyarország el akarja oszlatni a fizetőképességével kapcsolatban felmerült kételyeket. A lap bécsi tudósítója szerint a nemzetközi pénzpiacok ideges reagálását követően a magyar kormány a hét végén a "kárelhárításra" törekedett.

Az újság idézte az Európai Bizottság pénzügyi biztosát, Olli Rehnt is, aki egy szöuli tanácskozáson arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarország már jelentős előrelépést ért el az állami pénzügyek konszolidálásában. Rehn - mint a lap írta - a fenyegető fizetésképtelenséggel kapcsolatos spekulációkat eltúlzottnak nevezte. Az újság banki elemzőket is idézett, akik a Görögországgal való összehasonlítást "értelmetlennek" tartották.

Az ugyancsak konzervatív Die Welt a hétvégi eseményekről beszámolva elemzőket idézett, akik üdvözölték, hogy a kormány az eredetileg tervezett 3,8 százalékos hiánycél betartására törekszik. Elemzők szerint mindez megnyugtathatja a pénzpiacokat. A kormány azonban nyilatkozataival "sok porcelánt" zúzott szét, és keményen kell dolgoznia annak érdekében, hogy visszanyerje az elveszített bizalmat - fogalmaztak a Die Welt által idézett elemzők.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.