Figyelő: a magyar devizahitelezés miatt Bécs az EB-hez fordult

Nem nyelték le a békát Bécsben és Ausztria a felülvizsgálati kérelemmel fordult az Európai Bizottsághoz a magyar devizahitelezési törvény miatt – derül ki Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter Figyelőnek adott interjújából.

A holnap megjelenő számban közölt beszélgetésben a Maria Fekter kifejti, hogy nem változott a véleménye a magyar devizahitelekről született törvényekről az egy hónappal ezelőtti álláspontjához képest, amikor is roppant kritikusan nyilatkozott a témában.

Válzotatlanul azon a véleményen van, hogy a törvény nemes egyszerűsséggel inkorrekt, miután tisztességtelenül avatkozik be érvényes szerződésekbe, ami eleve európai közösségi jogot sért. Hozzáteszi, hogy éppen ezért Ausztria ezzel kapcsolatban felülvizsgálati kérelemmel fordult az Európai Bizottsághoz.

Az interjúban a miniszter arra világít rá, hogy véleményük szerint a piacgazdasággal ellentétes magyarországi intézkedéseket a befektetők negatívan fogadják. Ennek további veszélyei is vannak. Úgy véli, hogy az elmúlt hónapokban bevezetett, gazdaságilag követhetetlen, a populizmus jegyeit magukon viselő törvénymódosítások Magyarországot, mint célpiacot sok potenciális befektető szemében kérdésessé teszik, és a már ott működő vállalkozások is felül fogják vizsgálni Magyarországra vonatkozó befektetési döntéseiket. Ennek pedig rendkívül hátrányos következményei lesznek, miután mindez hátrányosan hathat a magyar gazdasági növekedésére és a magyarországi általános foglalkoztatási helyzetre.

A pénzügyér azonban nem mulasztotta el kiemelni, hogy a két ország közötti kapcsolat alapvetően jó, és a két ország közötti kereskedelem a közelmúltban is pozitívan alakult. A magyar kormány néhány intézkedése azonban, ezek közül különösen a devizahitelekről nemrégiben elfogadott törvények nagy kockázatot jelentenek gazdasági kapcsolatokra. Bármennyire is szüksége van Magyarországnak a reformokra, ügyelnie kell arra, hogy azok összhangban álljanak az Európai Unió politikai és jogi játékszabályaival - emelte ki a Figyelőnek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.