Figyelmetlenségből lett MVM-es a kamarai dokumentum

Figyelmetlenségből a Paksi Atomerőmű által visszaküldött Word-fájlon öntötte végső formába az atomerőmű-bővítés melletti kiállását a Magyar Mérnöki Kamara – állítja az állásfoglalást megfogalmazó Zarándy Pál. Az erőmű a nekik megküldött szövegen néhány apróbb javítást javasolt, amik közül nem mindent vettek figyelembe.

A cink.hu cikke szerint azt a Word-dokumentumot, amelyben a Magyar Mérnöki Kamara üdvözölte a paksi atomerőmű bővítésére kötött magyar–orosz kormánymegállapodást, a beruházásban érdekelt MVM informatikai cégének számítógépén írták.

Ennek bizonyítékául közölték a fájl adatlapját, mely szerint az anyagot a ZP monogramú szerző az állami MVM MVMI nevű leányvállalatának számítógépén hozta létre. (A Fidesz-alapító Bayer Zsolt Magyar Hírlapban megjelent, KUSS! című publicisztikájában többek között eme kamarai állásfoglalásra hivatkozva intette hallgatásra a megállapodás ellenzőit.)

Az anyag Zarándy Pált jelöli meg a kamara nukleáris szakértőjeként. Zarándy Pál ismert energetikai szakember, a kamara elnökségi tagja, elnöki tanácsadója, a számos MVM-megbízást teljesítő, 1996-ig állami tulajdonú Pöyry Erőterv nyugalmazott vezérigazgatója.

Zarándy Pál az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre közölte: a közlemény tervezetét ő írta, saját laptopján. Azt véglegesítés céljából átküldte a kamara titkárságára. Onnan kérésére tájékoztatásul megküldték az anyagot a paksi atomerőműnek. A cégnél az általuk visszaküldött Word file-ban néhány kisebb, stiláris javítást javasoltak.

Ezután a szöveget a kamarán belüli formai észrevételek, illetve a paksi javaslatok részbeni figyelembe vételével a kamara energetikai szakértőjeként szintén ő véglegesítette. Szerinte az MVMI megjelölés úgy maradhatott a dokumentumon, hogy a kamarai véglegesítés során figyelmetlenségből a Paksról visszaküldött anyagot nyitották meg és szerkesztették tovább.

A végleges szöveg kiküldését a sajtónak a kamara alelnöki tanácsa és elnöke hagyta jóvá – szögezte le.

Ama feltételezések kapcsán, miszerint ha a Word file az MVMI-nél született, akkor az anyagot is ott szövegezhették, Zarándy Pál leszögezi: mind a tervezet, mind a végleges szöveg kezdeményezője és szerzője ő. Senki nem kötötte ki, mit írjon. A közleménnyel kapcsolatban semmilyen elvárást vagy korlátozást nem vett figyelembe, de ilyen igénnyel nem is jelentkezett senki. Minden ettől eltérő állítás vagy vélelem hamis, amit a maga nevében határozottan visszautasít – közölte a szakember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.