Egy lépéssel megoldható lenne a teljes devizahitel-mentés úgy, hogy az államot éves szinten a teljes költség csak egy elviselhető része terhelje − állítják szakértők. A megoldást az MFB Zrt. számára nyújtott kormányzati árfolyam-garancia, illetve az új szabályok szerinti árfolyam-fedezeti ügyletek kínálják – írja a Napi Gazdaság.

Itt az MFB által devizában felvett kölcsönök árfolyamát felvételkori árfolyamon fixálják, az állam pedig árfolyam-garanciát nyújt a kölcsön mögé. A garancia lehívására ugyanakkor nem kerül sor, mivel a hitelek megújításakor mindent újraszámolnak. Ebben az esetben az ügyletek ráadásul a költségvetést sem terhelik, sőt az MFB mérlegében sem szerepelnek, tekintve, hogy függő tételről van szó.

A devizahiteleseknél ugyanakkor nem forrás-, hanem eszközoldalról kellene beállítani ezt a garanciát. A felelősségmegosztás elvét azzal lehetne érvényesíteni, hogy a hiteladós számára a végtörlesztésnél, illetve az árfolyamgátnál alkalmazott szinten fixálnák az árfolyamot, az e feletti részre vállalna portfóliószinten fedezetet az állam.

Amennyiben ezt jogszabályi formában mondatnák ki, elkerülhető lenne, hogy minden egyes hiteladóssal "egyedi" árfolyam-fedezeti ügyletet kössenek, az állam (vagy egy általa kijelölt szerv, például az ÁKK Zrt.) minden egyes törlesztéskor megtéríti a fixált és tényleges árfolyam közötti különbözetet. Praktikusan ez − mivel lényegében mindenütt máshol volt a forduló − mindennapos elszámolást jelent majd, a bankok naponta kimutatják az állam felé, hogy a napi árfolyamhoz képest mennyi az aktuális különbözet. Természetesen ettől kezdve a fixált szinten kellene számítani az adós tőketartozását is.

Az államra ugyanakkor csak az aktuális időszakra vetített árfolyam-különbözet megfizetése hárulna, ez a teher a kölcsönök teljes futamidejére szétoszlana. Egy egyszerűsített példával számolva: ha a devizahitel-állományt 2000 milliárd forintnak vesszük és 30 százalékos árfolyam-különbözettel, illetve 10 éves átlagos futamidővel számolunk, akkor a fedezeti ügylettel vállalt tétel 600 milliárd forint lenne, ami 10 évre oszlana szét, egy évre így 60 milliárd körüli összeg jutna. (Természetesen a konstrukció "fejnehéz" lehet, ugyanakkor az árfolyam sem lenne konstans − ha megoldás születne a problémára, az például valószínűleg kedvezően hatna a forintra.)

Ráadásul ezt az összeget sem egészben kellene a költségvetésnek állnia, hiszen működhetne a tehermegosztás a bankokkal. Már csak azért is, mert az árfolyam-fedezeti ügylettel vállalt garancia okán a bankok céltartalékuk jó részét felszabadíthatnák, vagyis jobb szívvel áldoznának a programra, mint bármilyen más rájuk kényszerített konstrukció esetében.