GfK: fiatalokban bízhatnak a biztosítók

Bár eddig a legkevesebb életbiztosítást a fiatalok kötötték, az elkövetkezendő két év során ők tervezik azt, hogy ilyen kontraktust írnak alá. Ebből az szűrhető le, hogy a biztosítópiac rájuk támaszkodhat a közeljövőben – áll a GfK Hungária felmérésében.

Majdnem minden tizedik 15-19 év közötti fiatal kötne életbiztosítást, ezzel az egyébként nem túl impozáns mutatóval is ez a réteg a legérdeklődőbb a piacon - derül ki a GfK Hungária felméréséből. Az eredmény abból a szempontból nem meglepő, hogy jelenleg ez a korosztály rendelkezik a legkevesebb – a korosztályon belül alig 6 százalék - biztosítással. 

A legnagyobb arányban – több mint egyötöde a korosztálynak- a 60-69 évesek kötöttek életbiztosítást, így érthető, hogy ebben a körben igen gyenge az érdeklődés ilyen pénzügyi termék iránt. Kicsit lemaradva, de szintén 20 százalék feletti az arány a 30-49 évesek körében, ők valamivel 5 százalék feletti hajlandóságot mutatnak a biztosításkötésre. 

A biztosításokon belül egyébként még mindig a lakásbiztosítások viszek a prímet: a magyar háztartások 65 százaléka biztosította magát; életbiztosításoknál azonban a lakosság csak 18 százaléka. Minden biztosítástípus esetében megfigyelhető, hogy minél több pénzt tud kiadni valaki egy biztosításra, annál inkább igénybe veszi azt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.