Fény derül a bankok titkaira

A feketelistázás elkerülése végett országok sora jelentette be, hogy más államok adóhatóságaival hajlandó együttműködni az OECD ajánlásainak megfelelően. Amelyek a listán vannak - mint Liechtenstein - szeretnének mielőbb lekerülni a szégyentábláról.

A húszak csoportjának hétvégi előegyeztetése és persze a világgazdasági válság kezelésének szentelt áprilisi csúcstalálkozó előtt kezdenek repedezni a banktitok intézményének falai. Svájc, Ausztria és Luxemburg jelezte , hogy az ipari államokat tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) ajánlásainak megfelelően kész együttműködni más államok adóhatóságaival, ha azok információt kérnek állampolgáraik pénzügyeiről. Belgium is bejelentette, hogy jövőre megosztja az információkat a külföldiek által nála elhelyezett betéteket illetően, hogy a nemzeti adóhivatalok a kamatadót behajthassák.

Megnyílni látszik az OECD által még 2000-ben az információk visszatartása miatt fekete listára helyezett Lichtenstein, Andorra, Monaco is. A Távol-Keleten pedig Szingapúr és Hongkong szintén hajlandó közlékenyebbé válni. A pénzügyi válság alighanem lerombolja a banktitok intézményét is. A bankügyek nem válnak ugyan publikussá, de a nemzetközi információcsere követelménye elől már nem lehet kitérni. S a világkrízis nyomán már nem csak a bankoknak, hanem a gazdaságoknak is árt, ha a titok intézményének őrzése miatt valamely ország a nemzetközi figyelem előterébe kerül.

Hans-Rudolf Merz svájci pénzügyminiszter legalábbis ennek a véleményének adott hangot, amikor a berni döntést bejelentette. Svájc mindenképpen el akarja kerülni, hogy az OECD olyan állammá nyilvánítsa, amely nem működik együtt. Amerikai nyomásra a UBS nemrégiben 300 kliense adatait adta át, s erre nem volt példa a titkolódzás 1934-es bevezetése óta.

- Az ördög a részletekben van - mondta tegnap Christine Lagarde francia pénzügyminiszter, aki német kollégáival együtt sürgette ezeket a lépéseket. Berlint külön is ösztönözte az a tény, hogy súlyos pénzügyi visszaélések lepleződtek le Németországban, ahonnan befolyásos üzletemberek Liechtensteinbe menekítették pénzüket.
Az Egyesült Államok, akárcsak az európai országok igyekeznek beszedni minden adót, s utána menni a külföldön, illetve az ismert adóparadicsomokban eltüntetett jövedelmeknek. Az Európai Unió tegnap üdvözölte a bejelentéseket, de Kovács László adóügyi biztos szóvivője, Maria Assimakopoulou azért megjegyezte, még további egyeztetésekre van szükség.

Az Európai Bizottság a kamatadó irányelvre, illetve az adóelkerülés és -csalás elleni összehangoltabb fellépésre tett javaslataival már felhívta a figyelmet a teendőkre. Az előterjesztés értelmében a kamatadóval kapcsolatos információcsere például nem csak a betétekre, hanem az egyéb befektetési formákra is kiterjedne. A héten, illetve tegnap azonban áttörésszerűen érkeztek a hírek az érintett országokból, amelyeknek rossz hírét kelthetik a G-20-ak közelgő találkozóin.

Az unióban Belgium, Ausztria és Luxemburg például inkább forrásadót fizetett a külföldiek által nála elhelyezett betétek után, amelynek mértéke azonban 2011-től 20-ról 35 százalékra emelkedik. Más lenne a helyzet, ha megosztanák az információkat, hogy a tagországok illetékes adóhivatalai behajthassák az őket illető kamatadót. Liechtenstein a maga részéről jelezte, hogy megszünteti a kétségkívül zavaró megkülönböztetést az adóelkerülés és az adócsalás között. Előbbit mind ez ideig sokkal enyhébben ítélte meg. Luxemburg szintén erre hivatkozik.

Azzal is érvel, hogy a banktitok nem szükségképpen véd adócsalókat, s a banktitok intézménye miatt még egyetlen ország sem válik adóparadicsommá. Ausztria is azt mondja, hogy az információcsere nem lehet automatikus, hanem csak konkrét ügyekhez kötött. A svájci Merz szintén úgy nyilatkozott, hogy nem az ajtókat tárják ki, hanem előmozdítják két ország illetékes hatóságainak a kapcsolatait.

Az OECD a napokban közölte, hogy listát készített azon országokról, amelyek a szervezet követelményeit figyelmen kívül hagyva nem működnek együtt adókérdésekben - s közöttük van Svájc, Ausztria és Luxemburg is. A jelentést megkapta a brit kormány, amely a G-20 találkozókat készíti elő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.