Fémkereskedők rövidítették a költségvetést

Vádat emelt egy fémhulladék-kereskedelemmel foglalkozó cég ügyvezetői és társaik ellen különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Somogy Megyei Főügyészség, a vád szerint a cég 600 milliós kárt okozott a költségvetésnek.

A főügyészség szerdán azt közölte: az egyik ügyvezető a cég képviseletében eljárva - túlnyomóan magánszemélyektől, vételi jegy kiállítása nélkül - fémhulladékot vásárolt fel, de annak származását alátámasztó okiratokkal nem rendelkezett. A felvásárolt fémhulladékot továbbértékesítették nagykereskedelmi cégeknek, és arról valós számlákat állítottak ki.

A vád szerint a cég két ügyvezetője és a könyvelő 2009-2011-ben valótlan tartalmú, fiktív számlákat fogadott be hét különböző cégtől, majd a számláknak a könyvelésbe és az áfabevallásokba történő beállításával csökkentették a fizetendő áfát. Ezzel, illetve további fiktív számlák felhasználásával a cég ügyvezetését ellátó két vádlott tíz társuk közreműködésével 2009-2012-ben különböző adónemekben összesen 600 millió forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

A Somogy Megyei Főügyészség a mintegy hatezer oldalnyi nyomozati irat és annak több kötetnyi melléklete alapján benyújtott vádiratban valamennyi vádlottal szemben szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta. A vádlottak közül a két ügyvezető előzetes letartóztatásban van, tíz társuk szabadlábon védekezik - áll a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.