Felülvizsgáltatnák civilek Pécs szerződését a Pannon Hőerőművel

A Pécs és a Pannon Hőerőmű között köttetett hőszolgáltatási szerződés felülvizsgálatát kéri a megállapodás résztvevőitől a Civilek a Mecsekért Mozgalom (CMM), a Civilek a Zengőért Mozgalom, valamint az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) - közölte Vicze Csilla, a CMM szóvivője pénteken Pécsett, sajtótájékoztatón.

Vicze Csilla magyarázata szerint a pécsi önkormányzat és az erőművet érdekeltségei között tudható Pannonpower Holding Zrt.  vezetőinek a pécsi, baranyai lakosok érdeke, valamint a környezet  védelme érdekében kellene újra áttekinteni a kontraktust, s abban  megtenni a szükséges változtatásokat.

Kővári János, az ÖPE közgyűlési frakcióvezetője szerint a  2030-ig szóló szerződés túl hosszú elkötelezettséget jelent a város  számára, és fix hőmennyiség-vásárlást rögzít, ami ha nem teljesül,  kötbért kell fizetni. A biomassza blokk fűtéséhez felhasznált nagy  mennyiségű fa a környezet pusztításához vezet, a szintén  tüzelőanyagként használatos és a közelben telepített energianövények  pedig kiszorítják a hagyományos növénykultúrákat.

Kiss Tibor közgazdász, a Pécsi Tudományegyetem docense arról  szólt, hogy szakértők számításai szerint az erőmű biomassza-blokkja  rossz hatásfokkal működik. Ezt érzékeltetve azt mondta, olyannyira,  hogy három fából kettőt tulajdonképpen feleslegesen vágnak ki és  égetnek el benne. A biomassza hatékonysága a pécsihez hasonló méretű  blokkban nem, csak kis biomassza erőművekben érvényesül.

A pécsi önkormányzat tavaly ősszel szerződött az erőmű francia  tulajdonosával. A város 2030-ig fix hőmennyiséget vásárol, de  2012-től lehetősége lesz rá, hogy 5 megawattot máshonnan szerezzen  be.

Tóth Bertalan szocialista alpolgármester a megállapodásról akkor  azt mondta: a hosszú távú elkötelezettség mindkét fél számára komoly  előnyökkel jár. A város szempontjából kedvező, hogy a következő 22  évben biztosítani tudják a mintegy 31 ezer távfűtéses lakás  ellátásához szükséges hőmennyiséget, amelyet más, alternatív  forrásokból nem tudnának előteremteni.

Hozzátette: ezen kívül, már a szerződés kapcsán folytatott  tárgyalásoknak köszönhetően, a cég 2008-ban nem emelt és nem is emel  árat, a szolgáltatás díja 2009-ben követi a gázár alakulását,  2010-ben pedig 12,6 százalékos árcsökkentést vállalt, így enyhülnek  a távfűtéses lakásban élők terhei.   
Pécsett évente mintegy 145 ezer forintba kerül egy átlagos, 52  négyzetméteres lakás távhődíja. Ezzel a baranyai megyeszékhely a  középmezőnyben foglal helyet a százezer lakosnál népesebb városok  között, de 2010-től várhatóan jobb pozícióba kerül.

A jelenleg gázzal és biomasszával működő erőmű számára a hosszú  távú szerződés elengedhetetlen a 2010-2011-re tervezett új biomassza  blokk megépítéséhez, így tudja szavatolni ugyanis a beruházás  megtérülését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.