A davosi Világgazdasági Fórum részvevői hamar bizonyítva látták bizonytalan bizonyosságukat. Hiszen pénteken igazolódott, hogy a veszélyek egyáltalán nem múltak el. Az argentin peso ijesztő mélyrepülése megremegtette a sérülékenyebb országok valutáinak árfolyamait, gyengült a török líra, a magyar forint, az orosz rubel, de még a szilárdnak hitt feltörekvő piacokra is kezdett átterjedni a pánikszerű aggodalom, s például a lengyel złoty is szépen ereszkedett lefelé.

A New York-i tőzsdén a Dow index már csütörtökön egyszázalékos veszteséggel zárt, az európaiak pedig pénteken követték, hogy aztán az óceán túlpartja folytassa, ahol előző este abbahagyta, mert felerősödtek a félelmek, hogy Kína túlságosan lassít, s a kételyek, vajon mit hoz még magával az amerikai jegybank gazdaságösztönző programjának a szűkítése.

Davos célja persze nem az, hogy a részvevők a napi fejleményekre reagáljanak, hanem inkább az, hogy a jövőbe tekintsenek. S miközben a világgazdaság növekedése gyorsul kissé 2014-ben, a borús előrejelzéseiről ismert Nouriel Roubini a helyzetet 1914-hez hasonlította, csak most nem Nagy-Britannia és Németország áll szemben egymással, hanem Kína és Japán. Nézete nem vált uralkodóvá a svájci síparadicsomban rendezett tanácskozás 2500 részvevője között, de mindkét ázsiai ország gazdaságpolitikája górcső alá került.

A monetáris politikának szentelt pénteki panelbeszélgetésen azonban igyekezett meggyőzni hallgatóságát Kuroda Haruhiko japán jegybankelnök, hogy a tizenöt éves defláció elleni küzdelem kezdi meghozni az eredményét, s hozzátette: a pekingi vezetés tudatában van a kínai hiteleszkaláció veszélyeinek, s el is rendezi a dolgot. Sőt, Kuroda ellentmondott azoknak is, akik szerint az eurózónát is Japán deflációs betegsége döntheti le a lábáról.

Érdekes polémia bontakozott ki ugyanezen a pódiumon George Osborne brit pénzügyminiszter és Larry Summers harvardi professzor között. Utóbbi – elsősorban persze az Egyesült Államokkal példálózva – azzal érvelt, hogy nemcsak a fiskális deficittel kell foglalkozni, hanem a többivel is, mint például a közösségi beruházások visszaesése, a vezető iparágakban elapadó kutatás-fejlesztési kiadás, vagy az infrastruktúra elhanyagolása.

A közönség jót derült Summers megjegyzésén, hogy a New York-i Kennedy repülőtér ékesen bizonyítja, amiről beszél, de az előadó inkább siralmasnak nevezte a helyzetet. S miért ne lehetne most korszerűsíteni a légikikötőt, amikor Washington olcsón jut kölcsönhöz a saját valutájában. Ez meglökné a gazdaságot, amely elégtelen iramban bővül. A vita abban merült ki, hogy Osborne a fiskális hiány csökkentésének fontosságát is erőteljesen hangsúlyozta.

Nagy figyelmet keltett, hogy pénteken Európa-párti beszédet tartott David Cameron brit kormányfő, aki úgy vélte, az uniós alapszerződés módosítása révén a szigetország az EU-ban maradhat. És stratégiai szemmel előretekintve kifejtette: Ázsiából vissza lehetne telepíteni az állásokat, ha a szabályozás megfelelően változna. Egy másik panelben neves szakértők is arról beszélgettek, hogy ha Európában nem változik semmi, a közösség felőrlődhet az amerikai-kínai versengésben.

Olyan „bennfentesek”, mint Pierre Nanterme, az Accenture vezére, vagy a harvardi Kenneth Rogoff és Axel Weber, a Bundesbank volt elnöke, a UBS irányítója súlyos aggodalommal figyelik, hogy milyen magas a munkanélküliség a fiatalok körében, s ha ezt nem sikerül megoldani, akkor Európa megfosztja magát értékes kreatív forrásoktól. Weber ezt megtoldotta azzal, hogy a fellendülés észlelhető ugyan, de nem elegendő az érdemi munkahelyteremtéshez. S Rogoff ezt még kiegészítette azzal, hogy az eurót túl korán vezették be, ami „történelmi hibának” bizonyul.

Kedvező viszont, legalábbis Alexandre Tombini brazil jegybankelnök szerint, hogy a gazdaságösztönzés politikájából nem egyszerre lép ki a fejlett világ, az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát nem követi az eurózóna és Japán, mert így a feltörekvő országokra kisebb nyomás nehezedhet.

Közös nevezőre jutott viszont az Egyesült Államok, az Európai Unió, Kína és még néhány ország, hogy a klímaváltozás elleni fellépés jegyében a Világkereskedelmi Szervezet keretében szabadkereskedelmi megállapodásra törekednek, az ENSZ őszi ülésszakán pedig e téma mellett hangsúlyosan kitérnek a szegénység csökkentésének szükségességére is.