Ötvenmilliárdos csomagot kapunk a Microsofttól

Az Orbán-kormány és a Microsoft együttműködése eredményeként az amerikai cég 52 milliárd forint értékű szolgáltatáscsomagot ajánl fel ingyen hazai tanulók számára, azonban operációs rendszer nincs.

Az amerikai Microsoft szoftvervállalat egy 52 milliárd forint értékű digitális oktatási alapcsomagot ajánlott fel mintegy kétmillió hazai általános és középiskolás diák, illetve egyetemi hallgató számára – jelentette be Papp István, a Microsoft hazai vezére és Lázás János, a Miniszterelnökség vezetője. 

– A versenyképesség fő kulcsa az oktatás minősége és a digitális írástudás terjesztése, valamint az, hogy a magyar iskolarendszerből kikerülő fiatalok pont ugyanazokat az innovatív megoldásokat tudják igénybe venni, amit a dél-koreai vagy épp az amerikai társaik – mondta el Papp István, indokolva, miért keresték meg a kormányt ajánlatukkal.

 A Microsoft főnöke kifejtette: az alapcsomag kétféleképp is érthető: egyrészt alapvető, ma már nélkülözhetetlen szolgáltatásokat kínálnak, mint például az intézményi és diáklevelezés, a csoportmunka, az intranet, vagy éppen az előadás-sugárzási és videokonferencia-lehetőség is. Ezek online igénybevételéhez az intézményeknek nincs szükségük saját szerverparkra, így az üzemeltetési és energiaköltségeket is megtakarítják. Alap azonban abból a szempontból is, hogy mindezekre igény szerint extra funkciók is építhetők, de azokat már nem kínálják ingyen. Mindenesetre, a cég így is biztos abban, hogy a 21. század legkorszerűbb tanulási és tanítási környezetét kínálják hazánk minden diákjának és az intézményeknek.

A  szoftvercég magyar vállalata a hazai gazdaság versenyképességébe való, kamatostul megtérülő befektetésnek tekinti az 52 milliárd értékű felajánlást. – Örömmel mentünk el lehetőségeink végső határáig – tudatta Papp István. A most kínált szolgáltatások javarészt felhőalapú megoldások, a Microsoft Office 365 szolgáltatáscsomag részei, amelynek használatához a legtöbb helyen megfelelő gépek állnak rendelkezésre. Ugyanakkor ez a csomag nem tartalmaz például operációs rendszert. 

Lapunk kérdésére Lázár János elmondta: a mostani együttműködés nagy részben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon erőfeszítéseinek eredménye, amelyet a kormányzati informatikai kiadások csökkentése érdekében tettek az elmúlt másfél évben. Azt egyelőre nem kívánta számszerűsíteni, hogy a mostani felajánlással mennyi pénzt spórol a kormány. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta: ez egy óriási lehetőség a kétmillió diák számára. A felajánlás – megfogalmazása szerint – egy új típusú együttműködés egyik első és fontos lépése lehet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.