Felszámolják a volt Tiszatejet

Felszámolják az egykori Tiszatej Kft.-t, melynek korábban tagja volt a Sole-Mizo és a Friesland is – közli a Gazdasag.hu. 2010-ben a honi tejipari cégek összesítve 9 milliárdos mínusszal zártak.

Felszámolási eljárást indítottak a milliárdos forgalmú rakamazi Magyar Tejtermék Kft. ellen, amely 2011 előtt Tiszatej Kft. néven működött – írja a Gazdasag.hu.

A cég 2010-ben jelentős veszteséget halmozott fel, ám előtte – 2003-at leszámítva – végig nyereséges volt.

A társaságot 1993-ban hozták létre Tiszatej Tejfeldolgozó és Értékesítő Kft. néven. Az alapító tulajdonosok a rakamazi és a gávavencsellői Mezőgazdasági Szövetkezet, a Rakamaz és Vidéke Takarékszövetkezet, a nyíregyházi Tejipari Vállalat, valamint a Rakamaz és Vidéke Áfész voltak. Fennállása során tagja volt a társaságnak többek között a Sole-Mizo és a Friesland Hungária is.

Magyarországon az elmúlt évek során jelentősen visszaesett a tejtermelés. Uniós csatlakozásunk óta több az import, mint az export – 2011 első félévében 35 százalékkal.

Az Opten adatai szerint a 173 tejfeldolgozással foglalkozó hazai cég 2010-ben 217 milliárd forint összárbevétel mellett összesítve 9 milliárd forint veszteséget halmozott fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.