Felszámolják a biodízelt gyártó ÖKO-LINE Kft-t

Tartozásainak felhalmozódása miatt felszámolják a Nagyigmándon működő, biodízelt gyártó ÖKO-LINE Kft-t, az üzem 25 dolgozójának felmondtak.

Pálfy Márton ügyvezető igazgató elmondta: a gazdasági válság hatására a tulajdonosok a cég értékesítéséről döntöttek. A társaságot 2009. decemberében külföldi befektető vásárolta meg, aki azt ígérte, hogy januárban folytatja a termelést és fejleszti az üzemet. Többszöri fizetési határidő módosítás ellenére a befektetés nem valósult meg, közben a tartozások felhalmozódása miatt elindult a felszámolás.

Az ÖKO-LINE Kft-t 2003-ban alapították. A tulajdonosok közel négymilliárd forintot ruháztak be egy évi 25 ezer tonnás biodízel-termelő üzem kialakításába. A Bábolnán lévő észterező létesítmény mellett présüzemet és logisztikai telepet építettek Nagyigmándon.

A biodízel a repce és a napraforgó magjából kinyert olaj, melyet a kőolaj-finomítással nyert gázolajhoz kevernek. Egy tonna repcemagból mintegy 350 liter biodízelt lehet előállítani. EU-direktíva írja elő, hogy az egyes tagországokban forgalmazott üzemanyagokban 2010-ben elérendő biotartalom 5,75 energetikai százalék legyen.

A biodízel a fosszilis üzemanyagoknál sokkal kisebb mértékben terheli a környezetet, lassítja a globális felmelegedést, mivel gyártása során kevesebb az energiafelhasználás és a széndioxid kibocsátás.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.