Felszámolhatják a Zsolnayt

Akár két héten belül felszámolást kérhetnek a Zsolnay ellen, a nagy múltú gyárat elvihetik az adósságok, de ezzel még nem lesz vége.

A pécsi közgyűlés döntött: megalakítja a Ledina Kerámia Kft.-t. A céget hivatalos közlés szerint azért alapították, hogy fellépjenek a Zsolnay többségi tulajdonosának trükközése ellen.

A Zsolnay részvényeinek 74,5 százalékát 2013-ban vette meg a pécsi önkormányzattól Bachar Najari. A város és az új gazda között a viszony két év elteltével megromlott, mivel a többségi tulajdonos vitatható értékű tőkeemelést hajtott végre, ráadásul átadta a Zsolnay védjegy külföldi használati jogát egy másik cégnek, ami Najari felesége kezében volt. Mindeközben a cég adóssága 900 millióra nőtt, dolgozói létszáma pedig 220-ról 150-re csökkent. Ezért Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármesterének indítványára a kormány márciusban kiemelt jelentőségű céggé nyilvánította, így ha felszámolás indul ellene, akkor – állami felügyelettel, adósságmentesen, más cégben – továbbvihető az 1853-ban alapított gyár termelési kultúrája.

Festik a híres Zsolnay porcelánokat
Löffler Péter

A kiemelt státusz fenyegetést jelent a többségi tulajdonos számára, ezért Najari kezdeményezte a bíróságon az önkormányzat kizárását a tulajdonosok közül. Szabó Iván, a kisebbségi tulajdonos jogi képviselője szerint az eljárás jogszerűtlen. A város pedig azért hozta létre a Ledina Kft.-t, mert elkerülhetetlennek látszik a Zsolnay felszámolása. A Magyar Fejlesztési Bank a napokban felmondta a Zsolnay tavaly augusz­tusban lejárt, 413 milliós hitelét, s ha az adós 15 napon belül nem fizet, akkor a pénzintézet kezdeményezi a felszámolást. Pécs vezetői a felszámolás esetén a Ledina Kft.-vel vinnék tovább a Zsolnayban folyó tevékenységet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.