Felszámolások: nagyon csúnya év lesz ez

Csúnya év elé nézünk a felszámolások terén. Összességében több mint 10 százalékos növekedés várható az év végre, de akad olyan régió, ahol ez a mutató meghaladhatja a 40 százalékot. Egy ilyen időszakban a vállalkozások egy cégfigyelő szolgáltatással sokat segíthetnek magukon, hogy elkerüljék a későbbi bajt.

Nem tűnik úgy, hogy a felszámolások, végelszámolások alapján javulna a helyzet a hazai gazdaságban, sőt, ha a tendenciák nem változnak, akkor minden eddiginél több felszámolás jöhet össze az idén. Ez pedig azt mutatja, hogy a nagy, jellemzően exportra is termelő társaságokon túl, egyáltalán nem rózsás a helyzet a gazdaságban. A kisebb cégek helyzete a 2008 óta – a globális krízis kitörése óta – most tűnik a legrosszabbnak. Az Opten céginformációs szolgáltató adataiból számolt eredmények arra utalnak, hogy nagyon sok vállalkozásnak mostanra elfogytak a tartalékai és lényegében összeomlottak, miután hitelszerzési lehetőségeik elapadtak.

Már csak néhány nap van hátra a szeptemberből, így az első kilenc hónap adatait vettük figyelembe. Amennyiben az év végéig az eddigi tendenciák maradnak a jellemzőek, akkor 10,63 százalékkal nő itthon a felszámolások száma a 2010. évihez képest, miután a tavalyi 17 423 eset után bőven több mint 19 ezer vállalkozás jut, juthat erre a sorsra. A végelszámolások esetében még ennél is rosszabb a helyzet, ott már szeptember végére jócskán meghaladta a szám az elmúlt év egészét. A harmadik negyedév végére mintegy 16,2 ezer cég ''csúszott'' végelszámolási eljárás alá, míg tavaly összesen ez a szám 13,6 ezer volt.

Beszédes az is, hogy mely iparágak esetében alakulnak úgy az adatok, hogy már most a több a felszámolás sorsára jutott cég a ágazatban mint tavaly.

A pékáru gyártással foglalkozó cégeknek idén bizony nem volt jó évük. A könyvkiadást és a pénzügyi szolgáltatást végző vállalkozások körében is magasabb az idei felszámolások száma, mint a tavalyi egész éves. Érthető módon az utazásokról is lemondanak az emberek ezekben az időszakban, s az utazási irodákkal szemben indult eljárások is látványosan emelkedett. Az építőipar ugyanakkor magas számokat mutat, de eddig még nem ''sikerült'' a tavalyi teljesítményt felülmúlni. A mezőgazdasággal foglalkozó cégek körében tapasztalt. Évek óta tartó növekedés azonban megállni látszik.

A feketelista.hu oldal adatai is alátámasztják számításunkat. Megjegyzik a 2008-ban kezdődött gazdasági válság óta évente növekvő számban kerülnek felszámolásra vállalkozások. Az elmúlt három esztendő alatt a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 600 ezer cég közül megközelítően ötvenezer jutott erre a sorsra. 2009 szeptembere és 2010 szeptembere közötti egy esztendő alatt 16 761 cég húzta le felszámolással a rolót, az ezt követő évben (2010. szeptember és 2011. szeptember között) 18 515. Ennyi felszámolásra eddig egy év alatt soha nem került sor. Százalékosan számítva, a felszámolások száma egyetlen esztendő alatt tíz százalékkal növekedett – jegyezték meg, ami csaknem megegyezik a mi kalkulációnkkal.

A szeptember végi adatok alapján, az egész évre vetített eredmények szerint drámai eltérések vannak egyes régiók között. A legnagyobb mértékben, mondhatni szédítő tempóban a Közép-Dunántúlon nő a felszámolások száma. Ez év végre meghaladhatja a 42 százalékos bővülést is. Hasonlóan jelentékeny bővülés mutatkozik az Észak-Alföldön is, ott ez 30 százaléknál valamivel nagyobb lehet év végére. A legnagyobb csökkenés viszont Észak-Magyarországon lehet.

Ha minden a mostaniak szerint megy tovább, akkor év végén a felszámolások száma közel 10 százalékkal csökkenhet az elmúlt évhez képest. Korábban döntően a hitelezők által kezdeményezett felszámolás volt a jellemző, újabban azonban már a bíróságok által indított kényszerfelszámolás dominál – idézi a feketelisa.hu Somogyi Ferencet, a Felszámolók Országos Egyesületének elnökét. Arról is tájékoztat, hogy a bíróság által elektronikus úton kijelölt felszámolónak a törvényi előírás szerint két éven belül be kell fejezni az eljárást, ez a határidő azonban nem mindig tartható, a bonyolultabb esetekben akár nyolc-tíz évig is elhúzódhat.

Az tapasztalható egyébként, hogy az adósok egy része végelszámolással próbálja megoldani a pénzügyi gondokat, ám közülük sokan csak időt akarnak nyerni, vagy kijátszani partnerüket. A hitelezők viszont egyre szigorúbb határidőket szabnak, s ha ez nem teljesül, elindítják a felszámolást. Ezzel magyarázható, hogy újabban a végelszámolások több mint a fele felszámolásba fordul.

Ezek a fejlemények nagyobb óvatosságra intik az üzleti élet szereplőit. Sokaknak az is gondot okoz, hogy hogyan kövessék nyomon partnereik üzleti életében tapasztalható változásokat. A legegyszerűbb a „fapados” módszer, azaz ha a cég vezető maguk néznek utána lehetséges partnereiknek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) ingyenes cégnyilvántartási rendszerében a e-cegjegyzek.hu.

Ennél jóval hatékonyabb módszer, ha valamely céginformációs, cégfigyelő szolgáltatást nyújtó céggel ''figyeltetik'' a vállalkozások partnereiket. Az Optennél lapunknak elmondták, hogy ennek persze ára van. Egy 500 – ami azért elég szélesnek mondható – partnert felölelő, naponta frissülő, az összes változásról beszámoló monitoring rendszer éves szinten 200-300 ezer forintba kerül évente. Ez jóval hatékonyabb, mintha maga a cég tartana fenn erre egy alkalmazottat, aki egyenként nézi az éppen szóba jövő vállalkozásokat. Ráadásul már első partner fennakadása esetén ''megtermelheti'' az erre fordított költségeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.