Felszállóágban a ferihegyi repülőtér

A tavalyi visszaesés után az idén már bővülést vár a Budapest Airport, az utasforgalom akár újra elérheti, vagy meghaladhatja a 2008-as 8,4 milliót, a januári forgalom 2 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója elmondta: bár a téli hónapok légiforgalma mindig a legalacsonyabb, a légitársaságok januári, ferihegyi utasszáma eltérő eredményeket mutat, a jól teljesítők között van a Malév, de kiemelkedő a növekedés egyebek között a Wizz Airnél, a Swissnél, vagy a Norvegian airnél.

Elismerte, hogy az Air Berlin hónapokkal ezelőtt kivonult Budapestről - amelyet az mfor.hu pénteken írt meg -, hozzátette azonban: azt, hogy ez helyes üzleti döntés volt-e a piac ítéli majd meg. A német diszkont légitársaság heti három járatot közlekedtetett Hannoverbe és Nürnbergbe, a járatokat azonban már a téli menetrendben megszüntette, előzetes bejelentés, vagy tárgyalás nélkül - tette hozzá. Az észak-német piac azonban nem marad összeköttetés nélkül, mivel a Germanwings tavasszal újraindítja hannoveri járatát, kereslet tehát igenis van erre az úti célra.

Hardy Mihály szerint a növekedés az év második felétől kaphat új lendületet, a gazdaságok növekedésének beindulásával, így a nyári hónapoktól erőteljes piacbővülésre számítanak a reptéren.

A Budapest Airport 2009-es utasforgalma 8,1 millió volt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.