Felrúgta a hagyományt a The New York Times

Hat hasábos színes hirdetéssel a címlap alján jelent meg - története során vélhetően először - a tekintélyes The New York Times. Az amerikai napilap hirdetési bevételeinek drasztikus visszaesése miatt döntött úgy, hogy még mindig jobb felrúgni egy hagyományt, mint tönkremenni.

Az első, a lap alját elfoglaló, 6,5 centiméter magas csíkhirdetését a CBS médiakonszern adta fel - nem közölt ellenszolgáltatás fejében. A lap ezután rendszeresen közöl hasonló hirdetéseket, persze jelentős felárral. Arról egyébként még a képzett sajtótörténészek sem tudtak pontos választ adni, hogy fényképekkel illusztrált, „tarkabarka" hirdetés volt-e valaha a The New York Times címlapján, az viszont kétségtelen, hogy a kiadó szöveges hirdetéseket többször is felvett erre a kiemelt helyre, igaz felettébb diszkrét kivitelezésbe.

A The Wall Street Journal nevű üzleti napilapnál is heves ellenállásba ütközött a színes címlapi hirdetések elfogadtatása, ám a gazdasági újságírók tanulmányaikat felelevenítve hamar belátták, hogy a pénz beszél - a többi pedig nem is annyira érdekes. A legnagyobb példányszámú amerikai lapnál, a USA Today-nél nincsenek ilyen problémák, mindennaposak a színes hirdetések az első oldalon.

Visszatérve a The New York Timeshoz: a kiadó anyagi gondjainak enyhítésére 17,5 százalékos részvénycsomagot szeretne értékesíteni. Szóba került a holding birtokában lévő - enyhén szólva profilidegen - Boston Red Sox baseball csapat eladása is. Erre egyelőre nincs konkrét vevő - tudta meg a Reuters -, ám a The Boston Globe nevű patinás napilapra, a portfolió egyik ékességére a múlt héten már bejelentkezett egy meg nem nevezett vevőjelölt.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.