Félpénzen a Ford menedzserei

Az autóipari válságot a saját pénztárcájukon is megérzik Ford vezetői. Alan Mulally vezérigazgató például 37 százalékkal kevesebbet vihetett haza 2008-ban, azaz 9,6 millió helyett be kellett érnie 4,9 millió dollárral. Igaz ehhez jött még 8,7 millió dollár értékű részvényjuttatás is.

A Ford közleménye szerint  a vezérkarnak is ki kell vennie a részét a megszorításokból, s ez mutatkozik meg a bónuszok drasztikus megkurtításában. A tavaly 14,6 milliárd dolláros veszteségrekordot felállító detroiti autógyártónál egyúttal eltörölték az ösztönző bónuszokat, azaz ilyen címen nem kaphatnak pénzt a vezetők sem a tavalyi, sem az idei év után. Az igazgatóság tagjai egyetlen centet sem vehetnek fel az idén jutalomként - szól a testület döntése.

Bár Mulally fizetését rendesen csökkentették, az még így is magasabb, mint amennyit a 17,4 milliárd dolláros állami kölcsönben részesülő versenytársait irányító topmenedzserek kapnak. Igaz a General Motorst irányító Rick Wagoner és a Chryslert a feltámadás útjára navigáló Bob Nardelli az idén csupán 1-1 dollárt fognak keresni.

Novemberi kongresszusi meghallgatásán Mulallytól is megkérdezték, hogy hajlandó lenne-e egy dolláros fizetésért is vállalni a munkát, s ő erre igennek válaszolt. A Ford azonban egyelőre nem részesült az állami dollármilliárdokból, úgyhogy egyelőre Mulally sem jut koldusbotra - jegyzi meg a Detroit Free Press.

Alan Mulally Ford elnök-vezérigazgató közösséget vállalt a dolgozóival
Alan Mulally Ford elnök-vezérigazgató közösséget vállalt a dolgozóival
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.