Feloldhatják az uniós kohéziós alapok zárolását

Amennyiben a pénzügyminiszteri tanács rábólint a Bizottság javaslatára, úgy rövidesen mintegy félmilliárd euró válhat elérhetővé Magyarország számára.

A kohéziós alapok egy részének felfüggesztéséről szóló tanácsi döntés visszavonását javasolja szerdán az Európai Bizottság –értesült a BruxInfo. A deficiteljárás megszüntetését ugyanakkor egyelőre várhatóan nem kezdeményezi Brüsszel.

A portál értesülése szerint az Európai Bizottság  azt javasolja majd a pénzügyminiszteri tanácsnak, hogy legközelebbi, június 22-i ülésén oldja fel a kohéziós alapokból Budapest számára elérhető források márciusban hozott döntést.

Ha a pénzügyminiszterek is helybenhagyják a biztosi testület javaslatát, akkor egy külön döntéssel felszabadíthatják a 2013-tól esedékes kötelezettségvállalásokból zárolt mintegy fél milliárd eurónyi összeget.

Az Európai Bizottság szerdán hozza nyilvánosságra a tagállamok által benyújtott középtávú költségvetési tervekről és nemzeti reformprogramokról készült értékelését és ajánlásait, és ennek keretében fogadhat el új javaslatot a magyar kohéziós források befagyasztásának ügyében is.

Már korábban számítani lehetett, hogy a Bizottság pozitív döntést hoz: nemrégiben közzétette tavaszi gazdasági előrejelzéseit, melyben mind 2012-ben, mind pedig 2013-ban GDP-arányosan 3 százalékos szint alá becsülve a magyar államháztartás hiányát.

Brüsszel az anyagban idén 2,5 százalékra, 2013-ban pedig 2,9 százalékra tippelte a deficitet.

A biztosi testület ugyanakkor a kedvező folyamatok elismerése ellenére sem készül még szerdán arra, hogy a 2004 júliusa folyó deficiteljárás beszüntetését javasolja a Tanácsnak.

Ehelyett a Bruxinfo azzal a formulával él majd, hogy „a jelenlegi szakaszban nem tart szükségesnek további lépéseket a túlzott mértékű hiány miatt indult eljárásban”.

Ezzel gyakorlatilag nyitva hagyja a lehetőséget arra, hogy legközelebb, vélhetően hat hónap múlva hozza meg a „felmentő ítéletet”, amennyiben a mostani pozitív folyamatok tartósnak bizonyulnak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.