Feloldhatják az orosz gabona exporttilalmát

Dmitrij Medvegyev orosz államfő hétfőn kijelentette: a gyenge termés miatt bevezetett gabonaexport-tilalmat feloldják, amint világossá válik, mennyi gabona termett.

Az államfő a központi szövetségi körzet mezőgazdasági dolgozóival tartott találkozón mondta ezt.Vlagyimir Putyin kormányfő szeptember 2-án, a kormány elnökségi ülésén még azt mondta: a tilalom feloldásáról csakis a jövő évi aratás eredményének ismeretében lehet szó.

Medvegyev hétfőn azt is kijelentette: az intervenciós alapot egyelőre nem nyitják meg. Tőle többen kérték, hogy egyelőre ne nyissák meg az intervenciós alapot - mondta.A jelenlegi tervek szerint erre csak 2011 első negyedévében kerülne sor.

Oroszországban a hosszú aszály miatt rendkívül gyenge termést várnak, a legderűlátóbb becslések szerint is legfeljebb 67 millió tonnát, azaz 30 millió tonnával kevesebbet a tavalyinál, ezért augusztus 15-én exporttilalmat léptettek hatályba.

Ez aggodalmat keltett a világpiacon, Oroszország ugyanis a világ egyik legnagyobb gabonaexportőre, tavaly több mint 24 millió tonnát szállított külföldre, s ez a világ exportjának több mint 12 százalékát tette ki.

A gyenge termés miatt elszabadultak a gabonaárak, ez volt az egyik oka az exporttilalom bevezetésének. Hétfőn közzétett adatok szerint eddig 45,6 millió tonna gabonát takarítottak be, 21 millió tonnával kevesebbet, mint tavaly szeptember elejéig.

Gyors emelkedésnek indultak az egyéb élelmiszerárak is: első sorban a liszté és a sütőipari termékeké, de például a Roszsztat orosz statisztikai hivatal hétfőn kiadott adatai szerint a kormány már 45 régióban maximálhatná a hajdinakása árát.

Az árak 90 napra szóló korlátozására akkor adnak lehetőséget a jogszabályok, ha egy termék ára 30 nap alatt legalább 30  százalékkal nőtt. Elvira Nabiullina gazdasági miniszter azonban a múlt héten azt mondta, a kormány egyelőre nem kíván élni ezzel az eszközzel.

Hétfőn vált ismertté, hogy burgonyából is gyenge a termés, s a tavalyi 8 rubeles kilogrammonkénti felvásárlási ár helyett most 20 rubelért veszik a termelőktől. Az előrejelzések szerint idén alig 16,5 millió tonna lesz a termés, azaz a tavalyi fele.

Ám csak közvetlen fogyasztásra mintegy 15-17 millió tonna szükséges. Augusztusban a kiskereskedelemben a burgonya ára 0,4 százalékkal nőtt, noha ebben az időszakban 30-40 százalékkal csökkeni szokott.

A Roszsztat ugyancsak hétfőn kiadott jelentése szerint az infláció augusztusban 0,6 százalékot, január 1-je óta 5,4 százalékot tett ki, míg tavaly augusztusban nulla, a január-augusztus közötti időszakban pedig 8,1 százalék volt az infláció. A mostani gyorsulás okát az elemzők elsősorban az élelmiszeripari cikkek árának emelkedésében látják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.