Felminősítették a Mol-részvényeket

A bank a korábbi semleges álláspontját követően most felülsúlyozásra javasolja a Mol-papírokat, elsősorban az INA-részvénypakett értéke miatt.

Javította a Mol részvényeinek az ajánlását a HSBC. A korábbi semleges álláspontja után a bank most már felülsúlyozásra ajánlja a papírokat - írja a Portfolio.hu

A HSBC szerint ugyan az INA-ügy kimenetele bizonytalan, ráadásul még 2014 első negydévében sem oldódhat meg. Ugyanakkor az INA-részvények az év közepe óta 3000 forinttal csökkentek, ami közel van a HSBC által az INA jelenlegi helyzetben kalkulált értékétől (3493 Ft).

Bár a Mol–INA történet még folyamatban van, azonban a HSBC szerint az INA-részvénypakett továbbra is képvisel értéket a Molnál, így a korábbi semlegesről felülsúlyozásra javította a papírokra vonatkozó ajánlását az elemző, a célár azonban maradt változatlanul 16 500 forint.


A Deutsche Bank ellenben csökkentette az idei évre vonatkozó eredményvárakozásaikat. A DB szerint a Mol-papírok idei gyengébb teljesítménye a makrogazdasági környezet kedvezőtlen alakulásával kommentálták.

A Deutsche Bank 2014-re már profitnövekedést prognosztizál, viszont 2017-ig lényegében stagnáló profitokkal számolnak, fellendülés csak ezt követően jöhet Kurdisztánnak köszönhetően.

Az elemzők a részvényekre vonatkozó célárfolyamukat ennélfogva a korábbi 18 600 forintról 16 300 forintra csökkentették, az ajánlás azonban maradt vétel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.