Fellélegezhetnek a tőzsdék!

Júliusban a várt 85 ezer helyett 117 ezerrel nőtt az új amerikai munkahelyek száma. A befektetői hangulatot, ezen keresztül a kereskedés irányát megszabó pozitív adat nyomán a vezető tőzsdeindexek 2 százalékot emelkedtek, a BUX egyelőre keresi a helyét.

Az előrejelzések szerint az amerikai munkáltatók nem tudnak majd annyi új munkahely betöltéséről beszámolni, hogy azzal lejjebb szorítsák a 9,2 százalékon álló munkanélküliségi rátát. Az ezt valószínűsítő közgazdászok szerint ez az amerikai lakossági fogyasztás visszaesése és az 1,3 százalékról a múlt pénteken 0,4 százalékra módosított első negyedéves GDP után a harmadik olyan tényező lenne, ami a recessziós félelmek felesősödéséhez, s a most folyó tőzsdei pánik súlyosbodásához vezethet. Az amerikai tőzsdeindexek csütörtökön 5 százalék körüli mértékben csökkentek, amint a befektetői aggodalmak tettekben is testet öltöttek és eladási hullámot váltottak ki a parketten. Olyat, amilyent 2009 februrja óta nem tapasztaltak a Wall Streeten.

A Bloomberg által megkérdezett 88 elemző konszenzusos véleménye szerint a vállalkozói szférában teremtett új munkahelyek száma a júniusi, idei mélypontot jelentő 18 ezerről 85 ezerre nőhetett júliusban.

Ehhez képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint a elemzők által vártnál 32 ezerrel több, 117 ezer új munkahelyet töltöttek be júliusban az Egyesült Államokban, s ezzel a 9,2 százalékos munkanélküliségi mutató is 9,1 százalékosra mérséklődött.

Az is jó hír, hogy a májusi és júniusi foglalkoztatási adatok ellenőrzése során 56 ezerrel több új munkahelyre bukkantak a munkaügyi minisztérium dolgozói. Hosszú idő óta ez az első reménykeltő amerikai makroadat, ami iránytűként szolgálhat a befektetők számára.

Mindez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a recesszió kiújulásától való befektetői félelmek megalapozottsága még kétkedésre ad okot. A közgazdászok által az erre adott 40 százalékos esély is átértékelésre szorul. Igaz, egy adatból messzemenő következtetést hiba lenne levonni, de az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve jövő keddi, a gazdaság élénkítésének lehetséges módszereit a napirendjére tűző üléséhez jó alapul szolgálhat.

A Fed nulla százalékon tartja az alapkamatot, miközben eddig 2300 milliárd dollárt öntött a piacokra, hogy ennek révén felpörgesse az amerikai gazdadágot. A gigantikus összeg hasznosulásába vetett kételyek miatt most óvatosabb lesz a Ben Bernanke vezette testület. Számos érv szól egy újabb likviditásbővítő csomag meghirdetése mellett, igaz, ugyanennyi ellene is. Erről azonban egészen biztosan nem most fognak döntést hozni.

Visszatérve az júliusi foglalkoztatási adatokhoz: összesen 154 ezer új munkahelyet hozott létre az üzleti szféra, szemben az elemzők által várt 115 ezerrel. Ebből azonban lejön az állami szférában megszüntetett 37 ezer álláshely, így jön ki a 117 ezres többlet. Az állami szférában immár kilencedik hónapja csökken a foglalkoztatottak száma, jelezve azt, hogy a költségvetési szigorítások elsősorban itt szedik áldozataikat.

A magánszektorban a növekmény nagyobbrészt a szolgáltató szférából és kisebb részt a termelő szférából jött: az itt teremtett 24 ezer új munkahelyből az az autóipar szívott fel nyolcezret, amely júniusban még ötezres létszámleépítésen ment át. A termelő szférában az átlagos munkahét 34,3 órás volt, s az átlagos órabér is 10 kemény centtel emelkedett.

 

 

Az általános befektetői bizalomvesztés terhe alatt felgyorsult a befektetési eszközök árfolyamvesztése a nemzetközi devizapiacokon
Budapest, 2011. augusztus 5. Egy tőzsdeügynök a számítógép előtt ülve stresszlabdát nyomogat, háttérben a svájci frank árfolyamgrafikonja a Codex Tőzsdeügynökségnél. Az általános befektetői bizalomvesztés terhe alatt felgyorsult a befektetési eszközök árfolyamvesztése a nemzetközi devizapiacokon; a forint is e folyamat sodrásában gyengül, árfolyama a svájci frankkal szemben új mélypontra esett 254,80 forintos jegyzésen. MTI Fotó: Máthé Zoltán. Az általános befektetői bizalomvesztés terhe alatt felgyorsult a befektetési eszközök árfolyamvesztése a nemzetközi devizapiacokon; a forint is e folyamat sodrásában gyengül, árfolyama a svájci frankkal szemben új mélypontra esett 254,80 forintos jegyzésen. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.