Fellélegezhetnek a luxuspanellakások tulajdonosai

A vagyonadóról szóló törvényjavaslat szerint az ingatlanadó számításánál kapásból tíz százalékkal kevesebbet érnek majd a házgyári panelek, illetve a könnyű szerkezetű házak, mint a téglából építettek. A javaslat szerint azokat a lakásokat kell bevallani, amelyiknek a számított értéke eléri a 30 millió forintot.

A lakások számított értékének meghatározásakor a tégla házhoz képest 10  százalékkal kevesebbet ér a házgyári panel, illetve a könnyű  szerkezetű épület, és a korrekciós tényezők között szerepel az  épület kora és teljes felújításának ideje is - derül ki a  vagyonadóról szóló törvényjavaslatból.

A törvényjavaslat kimondja, hogy ha az év első napján a lakás forgalmi értéke eléri a 30 millió forintot, akkor arról  bevallást kell adni. Ugyancsak kötelező a bevallás beadása, ha a  lakás forgalmi értéke alatta marad a 30 milliónak, de a számított  értéke eléri azt.

A számított értéket két lépcsőben kell meghatározni. Az elsőben  az alapterületet be kell szorozni a törvényjavaslat mellékletében  megadott alapértékkel, majd az így kijött eredményt kell - számos  tényezővel - korrigálni.

Például ha valakinek Budapest II. kerületében van családi háza,  akkor az alapérték 400 ezer forint négyzetméterenként. A XV.  kerületben 275 ezer, míg a fővárosi agglomeráció községeiben 160  ezer, egy Tolna megyei községben pedig 93 ezer forint a  négyzetméterenkénti alapérték.

Az alapértékkel kiszámított forgalmi értéket több tényezővel  kell korrigálni, azaz szorozni. Például ha a ház téglából van, akkor  a korrekciós tényező 1, míg ha a ház házgyári paneles, avagy könnyű  szerkezetes (készház), akkor a korrekciós tényező 0,9. A fa  (gerenda) ház korrekciós szorzója viszont 0,85, tehát az ilyen ház  számított értéke 15 százalékkal olcsóbb, mint az ugyanott lévő,  ugyanakkora téglaházé.

Ha az épület kora 10 és 30 év között van, akkor a szorzószám 1,  de a 10 évnél fiatalabb épületeknél 1,15 a korrekciós tényező. A 30  évnél régebben épült házak forgalmi értéke 5 százalékkal, a 80 évnél  idősebbeké 15 százalékkal csökken.

Korrekciós tényező a lakás teljes felújítása is, ami azt  jelenti, hogy - megközelítőleg - az épület eredeti műszaki állapota  és használhatósága kerül visszaállításra. Ha a teljes felújítás 10  éven belül történt, akkor a korrekciós szorzó 1,1, míg ha 10 és 20  év között, akkor a szorzó 1.
Ha valaki felújítja a lakását, akkor az évi vagyonadójából  levonhatja a felújítás számláiban szereplő áfát, de nem többet, mint amennyi maga az adó.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.