Fellegi és Simor németekkel, osztrákokkal is tárgyal majd

Miközben ma is folytatódnak Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter washingtoni tárgyalásai az IMF-fel, bejelentették, hogy jövő héten Simor András jegybankelnökkel az oldalán német és osztrák illetékesekkel is leül. A forint meglódult.

Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a jövő héten Németországban folytatja előzetes egyeztető körútját. Hétfőn és kedden tárgyalásokat folytat – többek között – Mario Draghival, az Európai Központi Bank elnökével, Jens Weidmann-nal, a Német Szövetségi Bank (Bundesbank) elnökével. A megbeszéléseken részt vesz Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is – közölte a tárca nélküli miniszter sajtóirodája az MTI kérdésére csütörtökön.

Kétnapos útja során a miniszter találkozik Wolfgang Schäuble szövetségi pénzügyminiszterrel, vezető kormányzati politikusokkal és németországi bankvezetőkkel.

Ezt követően január 19-én megbeszéléseket folytat Ewald Nowotny osztrák jegybankelnökkel és Maria Fekter pénzügyminiszterrel Bécsben.

A delegációvezető január 20-án Brüsszelben egyeztet Olli Rehnnel, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi kérdésekben illetékes alelnökével.

Fellegi Tamás, a Magyarország és a nemzetközi pénzügyi szervezetek közötti tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn kezdett megbeszéléseket Washingtonban a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF).

A hét során a miniszter több alkalommal találkozott az IMF vezetőivel, és csütörtökön találkozik Christine Lagarde IMF-főigazgatóval. A delegáció tagja Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke és Pleschinger Gyula, az NGM államtitkára is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdai közleményében hangsúlyozta, hogy az IMF-fel jelenleg folytatott egyeztetések célja a hivatalos tárgyalások előkészítése és az előzetes álláspontok egyeztetése, hivatalos szándéklevél tartalmának megvitatása és véglegesítése nem tárgya a mostani megbeszéléseknek.

A forintárfolyam és a BUX a bejelentés után meglódult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.