Fellegekben szárnyal a SAS

A skandináv SAS légitársaság váratlan, 114 millió svéd korona adózás előtti nyereségről számolt be a harmadik negyedévben költségcsökkentési programja sikerének és az alacsonyabb üzemanyag áraknak köszönhetően.

A Reuters által elemzők körében végzett felmérés mediánja 403 millió koronás veszteséget jelzett. Az egy évvel ezelőtti azonos időszakban a légitársaság 110 millió koronás nyereséget ért el. A társaság részvényének árfolyama 11 százalékkal szökött fel a hír hallatán.

A gazdasági válság következményeit a légitársaságok is megszenvedték, mivel visszaesett a turisztikai célú és üzleti utazások száma, illetve az utóbbi kategória kereslete az olcsóbb jegyek felé tolódott el.

A legnagyobb európai légitársaság a német Lufthansa borús előrejelzést adott az elmúlt hónapban az európai légiforgalmi ágazat kilátásait illetően rámutatva, hogy mind az utasforgalom, mind pedig a teherforgalom terén kiélezett árverseny nyírbálja meg a gazdasági helyzet javulásának első eredményeit.

Az IATA, a légitársaságok nemzetközi szakmai szervezetének becslése szerint a légitársaságok az idén 11 milliárd dollárt veszíthetnek. Az 50 százalékban a svéd, norvég és dán kormányok tulajdonában lévő SAS légitársaság már a válság kitörése előtt is üzleti gondokkal küszködött, gépparkjának átlagéletkora és üzemben tartási költségei magasabbak voltak versenytársainál, és már évek óta átszervezési problémái voltak. Az átszervezési igyekezet legnagyobb buktatója a bérköltségek lefaragása volt.

A SAS jelentős mértékben visszanyeste szállítási kapacitását a harmadik negyedévben a csökkenő utasforgalom miatt. Egy utasra vetített bevétele 7,6 százalékkal csökkent az üzleti utasforgalom csökkenése és az árverseny miatt. Egy utasra vetített költségei azonban ennél nagyobb mértékben, 9,2 százalékkal csökkentek költségcsökkentési programjának és az alacsonyabb üzemanyag áraknak köszönhetően.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.