Feljelentést tett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő a Volánbusz-ügyben

Az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő által kezdeményezett vizsgálat szerint 2002 és 2010 között a Volánbusz régi vezetősége egy sor veszteséges és szabálytalan döntést hozott.

Az MNV Zrt. Igazgatósága megtárgyalta a VOLÁNBUSZ Zrt. 2002 és 2010 közötti működéséről és gazdálkodásáról 2011 decemberében lezárt vizsgálat alapján készített jelentést.

A vizsgálat megállapításai szerint a társaság korábbi vezetése szabályellenes intézkedéseket hozott, több döntése is veszteséget okozott, illetve ellentétes volt a társaság érdekeivel - írja az MNV közleménye.

A vizsgálat az alvállalkozói szerződésekkel és a megállóhelyi utastájékoztató-eszközök felügyeletének kiszervezésével kapcsolatban, továbbá a gumigazdálkodás kiszervezésével és a gumibérlettel, szakértői megbízási szerződéssel, a fóti szerviz bérlésével, valamint a szentendrei autóbusz-pályaudvar értékesítésével kapcsolatban a VOLÁNBUSZ Zrt. korábbi vezetésének felelősségét állapította meg, és szükségesnek ítélte hatósági feljelentések és bejelentések megtételét.

A vizsgálatot vezető dr. Vereczkey Zoltán a megállapítások alapján 2012. február 17-én a Nemzeti Nyomozó Irodánál megtette a hatósági feljelentéseket és bejelentéseket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.