Felfüggesztették a "Munkahelyek megőrzéséért" programot

Szeptember 14-i hatállyal felfüggesztik az átmenetileg nehéz helyzetbe jutott munkaadók támogatására irányuló "Munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű központi munkaerő-piaci programot. A a programterveket csak jövő hétfőig fogadják be.

Réthy Pál, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) foglalkoztatási és szolgáltatásfejlesztési főosztályának helyettes vezetője szerint a programtervek befogadását azért kellett felfüggeszteni, mert a már megítélt és a beérkezett, de még el nem bírált támogatási igények megközelítik a 12 milliárd forintot és még további programtervek beérkezése is várható.

A Munkaerő-piaci Alap Irányító Testületének (MAT) áprilisi döntése alapján a program keretében 2009-ben 10 milliárd forintra lehet kötelezettséget vállalni, a 2010. évre áthúzódó kötelezettségvállalás pedig nem haladhatja meg a 2009. évi keret 20 százalékát. Réthy Pál elmondta, hogy jelenleg 181 befogadott, még elbírálás alatt álló programterv van, ezekben 2 milliárd forintot meghaladó támogatási igény szerepel.

Tájékoztatása szerint szeptember 10-ig az FSZH és a program értékelését segítő, a MAT oldalainak képviselőiből álló Szakértői Bizottság véleménye alapján 769 munkáltatói igény támogatására tettek javaslatot a szociális és munkaügyi miniszter felé. A program keretében közvetlenül támogatott létszám meghaladja a 27000 főt, amely a támogatott munkaadók esetében közel 48000 fő munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá.

A regionális munkaügyi központok eddig 754 támogatási szerződést kötöttek, a szerződésekben 7 milliárd forint összegben vállaltak kötelezettséget. A pályázók főként munkahelymegőrző bérköltség támogatást és részmunkaidős foglalkoztatás támogatást igényeltek.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) februárban indította "Munkahelyek megőrzéséért" című programját.

A program a munkahelyek megőrzésével, az ezzel összefüggő munkaszervezési intézkedésekhez kapcsolódó támogatások biztosításával, a létszámleépítésben érintett munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javításával, új munkahelyen történő ismételt munkába helyezésével, az ezzel kapcsolatos munkaerő-piaci képzés támogatásával, a munkába helyezést közvetlenül elősegítő szolgáltatások biztosításával és a munkaerő mobilitásának növelésével járul hozzá az érintett munkáltatók foglalkoztatási szintjének megtartásához.

A "Munkahelyek megőrzéséért" programban a regionális munkaügyi központ az átmeneti gazdasági visszaesés következtében támogatási igényét bejelentő munkaadóval közösen munkaerő-piaci programot dolgoz ki. A programterv támogatásról a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal és a Szakértői Bizottság javaslata alapján a szociális és munkaügyi miniszter dönt.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) 2.3.3 konstrukciójában a vállalkozások vissza nem térítendő támogatásként a csökkentett munkaidejű foglalkoztatás mellett képzési támogatást, valamint bérköltség támogatást igényelhetnek. 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.