Már lehet csokképes lakásokat keresni

A határ menti ingatlanközvetítők egyelőre nem vállalkoznak arra, hogy megbecsüljék, nőtt-e a külföldről érdeklődők száma az elmúlt napokban, hiszen nem mindig derül ki, hogy a potenciális vásárló Magyarországon vagy valamelyik környező országban lakik. Mindenesetre már elindultak az internetes keresők, melyek a csokképes ingatlanokat figyelik, s a gyermekszám figyelembevételével kereshetők a lakások, házak.

Már csokképes ingatlan is kereshető az interneten

Egy három gyermeket vállaló család például 20 és 28 millió forint közötti árakat talál, ha Szegeden szeretne 70 négyzetméter körüli, új építésű társasházi lakást venni, ami nem kevés, hiszen ez 3-400 ezer forintos négyzetméterárat jelent. A környéken mindössze 110 új építésű lakás, ház található az Otthontérkép szerint. Vidéken Győr-Moson-Sopronban 340 ezer forint volt a téglalakások átlagára, ami a legmagasabb a megyék között, és alig maradt el a fővárosban mérttől. De errefelé is több mint 4 hónap kell egy ingatlan új gazdára találásához.

Összehasonlításképpen: ez Budapesten a IV. és a VIII. kerületben mindössze 66 nap. Sopronban jelenleg csaknem 140 csokképes lakás és ház található, míg Győrben és a környékbeli településeken mintegy 250. A megyeszékhelyen akad 130 négyzetméteres lakás több mint 46 millió forintért – immár ötszázalékos áfával–, Rajkán, Dunaszigeten, Dunakilitiben vagy Feketeerdőn viszont egyetlenegy sem.

Hajdú-Bihar megyében Debrecent és Hajdúszoboszlót kivéve az internetes hirdetésekben nemigen találni új, a csok segítségével megvásárolható ingatlanokat. A környéken tavaly négyzetméterenként 250 ezer forint körüli áron keltek el a lakások. Egy 60 négyzetméteres debreceni új építésű lakás, amelyet a 10+10 milliós csokkal hirdetnek, 20 millió forintba kerül, a 70 négyzetméteres ingatlanok irányára pedig sokszor a 30 milliót is súrolja – igaz, többnyire alulról. Sajnos az „ingyenmilliókra" jogosító ingatlanok rendre nem ott találhatók, ahol azok a családok élnek, amelyek a támogatást igényelhetik – hívta fel a figyelmet a minap Ditróy Gergely, az Otthontérkép vezető elemzője.

A jelenleg igencsak szűkös kínálat nagy versenyt eredményezhet a már meglévő ingatlanokért, emellett ösztönözheti az építéseket. Az építkezni szándékozók ugyanakkor túlkínálatot teremthetnek a használt lakások piacán azzal, hogy piacra dobják majd használt ingatlanjaikat annak érdekében, hogy jogosultak legyenek a csokra.

Így az új lakások piacán a növekvő kereslet miatt áremelkedésre, míg a használtak piacán helyenként a túlkínálat miatt árcsökkenésre lehet számítani. Kérdés az is, hogy ahol az elmúlt évek ingatlanpiaci növekedése ellenére sem pörgött még a lakáspiac, mennyi kedvezményes hitelt helyeznek majd ki a bankok.

Belehúztak a bankok

Az OTP és az FHB után jövő hétfőtől az Erste Bank fiókjaiban is igényelhető a csok – közölte a pénzintézet. A kormány szerdán küldött részletes tájékoztatást a bankoknak az otthonteremtési program részleteiről: a lakásépítési áfa csökkentéséről, az adó-visszatérítési támogatásról, a vissza nem térítendő csokról és az ahhoz kapcsolódó, a három- vagy többgyermekes családoknak szóló 10 millió forintos állami támogatású hitel igénybevételének feltételeiről. A cél az, hogy a családok mielőbb élhessenek a kedvezményekkel – tájékoztatott a tárca közleményében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.