Felértékelődik a kockázati tőke szerepe

A Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) szerint Magyarország az európai uniós átlag felett teljesít a kockázati tőkebefektetések területén.

A HVCA szerint a banki finanszírozás beszűkülésével a kockázati tőke szerepe felértékelődött, az Európai Unió Jeremie I. programjának 2009. decemberi indulása óta 2012 májusáig több mint 14 milliárd forintot invesztáltak a befektetők a kis- és középvállalkozói szektorba, és a hamarosan induló Jeremie II. program révén további élénkülés várható ezen a területen.

Tavaly Európában átlagosan a GDP 0,027 százalékát tették ki a kockázati tőkebefektetések, Magyarországon ez az arány 0,04 százalék, ami az európai rangsor hatodik helyét jelenti. A kockázati tőkepiac élénkülésével együtt várhatóan nőni fog az egy főre jutó szabadalmak száma és ezáltal a magyar gazdaság versenyképessége is javulhat - mutat rá a HVCA.

Zsembery Levente, a HVCA oktatási bizottságának elnöke a közleményében hangsúlyozza: a kockázati tőke nem egyszerűen alternatív finanszírozási forma. A hazai vállalkozói kultúra alakításában, fejlesztésében betöltött szerepe meghatározó és lényegi.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.