Felcsuti szerint a kormány elértékteleníti a bankokat

A Raiffeisen megvásárlása a kormány számára sem üzlet, hanem egy politikai szándék leképeződése, ami rendkívül versenytorzító – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Felcsuti Péter, a bank korábbi vezérigazgatója.

Felcsuti Péter szerint nagyon szomorú, hogy egy bank, amely több százmilliárd forintot fektetett be, több ezer embert alkalmazott, évi több tízmilliárd forint adót fizetett, félmillió ügyfele van és a hatodik legnagyobb bank Magyarországon, 27 év után úgy dönt, hogy ki akar vonulni. Olyan kormányzati politika folyik ugyanis 4. éve, amely lényegében elértékteleníti a bankok üzletét – idézi a Portfolio.hu.  

A Raiffeisen megvásárlása nem üzlet az állam számára sem, alapvetően egy politikai szándék leképeződéséről van szó. A környező országok mindegyikében jelentős a külföldi bankok aránya, de a magyar kormány nekivadult attitűdjét egyik országban sem tapasztalják. A bank nyereségessé tehető állami üzletekkel, de ez súlyosan versenytorzító. Minden ilyen beavatkozás jellemzően áremelő hatású, és akadályozza az innovációt.

Betétesként egy tulajdonosváltás miatt nem aggódna, hitelesként lehet, hogy egy kicsit igen. Lehetnek például olyan hitelügyfelek, amelyek nem rokonszenvesek a kormány számára. A legfontosabb, hogy egy olyan bankot "szekálnak ki az országból", amely 27 éven keresztül "tisztességes vállalati polgárként" működött.

Senkinek nem lenne kifogása a többségi magyar tulajdon ellen, ha természetes úton alakulna ez ki. Akár erkölcsileg, de jogilag mindenképpen vitatható módszerek révén megvalósítva azonban kifejezetten nem jó ez a cél.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.