Fél százalékkal nőttek a reálkeresetek

Becsüljük meg, mert már nem sokáig láthatunk ilyet: fél százalékkal nőttek a magyarországi reálkeresetek az első kilenc hónapban.

A reálkeresetek 0,5 százalékkal nőttek az idén az első kilenc hónapban a fogyasztóiár-index 6,7 százalékos növekedése mellett az előző év azonos időszakához viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Január-szeptemberben a bruttó átlagkeresetek összességében 8 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az  egy évvel korábbit. Az idén, a január-augusztusi időszakban a reálkeresetek 0,3 százalékkal emelkedtek, míg tavaly az első kilenc hónapban 5,6 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az alkalmazásban állók száma 2008. január–szeptemberben  átlagosan 2 millió 753 ezer volt, alig változott az egy hónappal korábbi 2 millió 754 ezerhez képest.
Évkezdettől szeptemberig a költségvetési szférában 723 ezren, a  versenyszférában mintegy 1 millió 943 ezren dolgoztak. A költségvetési intézményekben összességében mintegy 4,3 százalékkal csökkent a létszám, míg a versenyszférában 0,2 százalékkal emelkedett.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete  az év három negyedévének átlagában 194 900 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 188 500 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 214 200 forintot ért el.

A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 5,8  százalékkal, a versenyszférában dolgozóké pedig 9,4 százalékkal volt  magasabb az előző évinél. Átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a  keresetek az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (13,6 százalék), pénzügyi tevékenység (12,2 százalék), kereskedelem,  javítás (9,9 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás,  vendéglátás (8,6 százalék) gazdasági ágakban.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli)  átlagkereset 7,7 százalékkal nőtt az előző év január–szeptemberihez  képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,7 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,9 százalékkal lett magasabb.

Szeptemberben a bruttó átlagkeresetek 8,4 százalékkal haladták  meg az előző év azonos időszakit. Az első kilenc hónapban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset  120 100 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 500, a  szellemi foglalkozásúaké 154 200 forint. A nettó keresetek a  versenyszférában 8,1 százalékkal, a költségvetési szervezeteknél 5,6  százalékkal nőtt.

A 206 200 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi  munkajövedelem 8,4 százalékkal haladta meg az előző év  január–szeptemberit. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5 százalékot tett ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.