Feketelistát vezetnek az informatikusok is

Közös listát vezetnek a nemfizető vevőkről a legnagyobb, az informatikai ágazat háromnegyedét kitevő hardver- és szoftverdisztribútorai, míg az új vevők hitelképességét egy speciális weboldalon, a körbetartozas.hu-n ellenőrzik. Persze nem ingyen.

A tartozások követelés-kezelését végző Direktinfo Kft. közleménye szerint az érdemi információ mindenkihez eljut, míg bizalmas cégadatokat senkinek sem kell a konkurensek felé kiadni. Az információ persze nincs ingyen, bár évi 186 ezer forintot egy-egy nagy vállalkozás számára megérhet, hogy megnézze, kiszemelt partnere nem okozott-e a korábban kárt valamelyik magyarországi informatikai vállalkozásnak.

A közlemény idézi Kunos Imrét, a Disztributor.hu Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint a probléma nagyságrendjét jól  érzékelteti, hogy a jelenlegi, két hónapja élő listán közel 200 vevő szerepel, mintegy 588 millió forintos tartozással. Ez a teljes vevőállomány öt százaléka, s a szám heti 10-20 nem, vagy késedelmesen fizetővel bővül.

Az együttműködés értelmében minden résztvevő hetente összeállítja 15 napon túli adósainak cégnevét és adószámát, valamint tartozásának összegét és lejárati napját. A listákat rendszeresen  összesítik, de oly módon, hogy azon a hitelező nevét nem tüntetik  fel. Az így keletkezett, frissülő lista szétküldését, illetve az együttműködés "mediátori" teendőit az egyik legnagyobb magyar követelésbehajtó társaság, a Direktinfo látja el. A közlemény szerint a két intézkedés, a lista bevezetése és a körbetartozás.hu oldal használata radikálisan csökkentette az összes érintett veszteségét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.