Fejlesztik a kastélyt Gödöllőn

Jóváhagyta a Gödöllői kastély fejlesztésének második ütemét a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. A beruházás 900 millió forint támogatást kap.

Az MNV közleménye szerint a szervezet igazgatósága a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft taggyűlésének írásbeli szavazásán jóváhagyta a Királyi Kastély komplex fejlesztésének második üteméről szóló, az állami tulajdonú üzemeltető cég és a közreműködő szervezetként eljáró Pro-Regio Kft. közötti támogatási szerződésének megkötését. A projekt megvalósításához az illetékes uniós program irányító hatóságának vezetője 900 millió forint összegű támogatást ítélt meg.

Az MNV Zrt. igazgatósága már korábban egyetértett a Gödöllői Királyi Kastély fejlesztése II. ütemét jelentő Lovarda és a Barokk istálló rekonstrukció kivitelezési munkáira kötendő építési szerződés megkötésével.

A kormány augusztus 10-én tárgyalta Magyarország 2011. első félévi elnökségére történő felkészülés helyzetét. A Gödöllői Királyi Kastély az EU-s elnökség alatt az informális miniszteri ülések helyszíne lesz, ugyanakkor a célok között szerepel, hogy a kastély a kormányzat konferenciaközpontjaként funkcionáljon az EU-s elnökséget követően is.

Az EU elnökségi helyszínként szolgáló épületrészek kivitelezését 2010. december 31-ig valósítják meg. A további munkák a terület múzeumi működéséhez szükséges átalakításból és az eszközök beszerzéséből állnak.

A Lovarda területén egy 400 főt befogadó konferencia-, hangverseny- illetve kiállító terem létesül, amely alkalmas lesz időszaki kiállítások megrendezésére, akár nagyméretű műtárgyak bemutatásával is. Megfelelő alternatív uniós elnökségi helyszínként szolgálhat plenáris vagy szekcióülések befogadására.

A lovarda részben alápincézett, itt található egy boltozott pincefolyosó, mely a kocsiszínnel közös udvarra vezet és összeköttetésben áll az előtér pinceszinti terével, így kapcsolódik a Barokk Színház első szintjéhez. A Barokk istálló emeletei középfolyosós elrendezésűek. A lovarda előteréből felvezető lépcsőn át megközelíthetőek. A festett emeleti szobák kiállítótérnek, alkalmi szekciótermeknek lesznek használhatóak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.