Kezdődhet az erőműverseny

Az unió, a főváros és a svájci Alpiq finanszírozásában korszerűsítik a Csepel II. erőművet.

Az önkormányzati tulajdonú Főtáv és a csepeli erőművet üzemeltető Alpiq ma megkötött megállapodása értelmében 2016-ban és 2017-ben 18 milliárd forintot költenek a Csepel II. Erőmű korszerűsítésére, hőtermelésének bővítésére, valamint a fővárosi "távhőszigeteket" összekötő vezetékekre. A Főtáv 50 százalékban saját, 50 százalékban uniós forrásból mindehhez 15,7 milliárd forintot, az Alpiq pedig hárommilliárdot ad. A svájci hátterű társaság ugyanakkor 2019-ig további 4,3 milliárd forintot fordít a fejlesztéshez részben kapcsolódó környezetvédelmi fejlesztésekre.

- Az Alpiq Magyarország elkötelezett a hosszú távú hazai működés mellett – mondta Briglovics Gábor, az Alpiq Csepeli Vállalatcsoport vezérigazgatója. A fejlesztés révén az erőmű hőtermelő kapacitása a jelenlegi 140 megawattról 245 megawattra növekszik.

Ennek nyomán összekapcsolódnak a jelenleg egymástól függetlenül fűtött dél-pesti és a dél-budai lakótelepek. A térségeket ellátó erőművek között így versenyhelyzet áll elő. Ennek eredményeként nem csak a négy érintett budapesti kerületben, Csepelen, Pesterzsébeten, Kelenföldön és Kispesten juthat olcsóbb hőforráshoz a lakótelepeken élő 300 ezer ember, hanem a teljes fővárosban gazdaságosabbá válik a távfűtés. A kereskedelmi üzem ígéretük szerint a 2017/2018-as szezonban kezdődhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.