Fejcsere a magyar Microsoft élén

Távozik a Microsoft magyar leánycégét négy éve vezető menedzser. Drajkó László helyét Papp István, a Magyar Telekom volt vezérigazgató-helyettese foglalja el.

Papp Istvánt nevezték ki a vállalat ügyvezető igazgatójának, mától ő a felelős a szoftvercég teljes magyarországi működéséért. – Az ő feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése az informatikai szektor hazai szereplőivel kialakított együttműködéseken, valamint a Microsoft innovatív megoldásainak elterjesztésén keresztül – írja a szoftvercég közleménye. Papp István közvetlenül a Microsoft Közép-Kelet-Európáért felelős elnökének, Don Grantham-nek számol be. Drajkó László a következő három hónapban az új ügyvezető munkáját támogatja.

Papp István korábban a Cisco regionális (Kelet-Közép-Európa, Latin-Amerika, Afrika, Közel-Kelet, Oroszország/FÁK állami szektorbeli ügyfelekért felelős vezető) vezetője volt, 2007 és 2010 között pedig a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként előbb az Üzleti Szolgáltatások Üzletág (T-Systems), majd a Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezetőjeként tevékenykedett. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.