Farkas: a lemondásom nem a hibák elismerése

Nem azért mondtam le, mert ezzel elismertem volna a pénzügyi felügyelet hibáit. Ám nem akartam személyes akadálya lenni a PSZÁF megerősítésének - nyilatkozta Farkas István, aki csütörtökön mondott le elnöki posztjáról.

Új személyekkel és új szabályozással keményebb felügyeleti rendszert kell kialakítani. Olyat, amely képes a fogyasztók érdekeit a bankrendszerben is érvényesíteni, és képes megmenteni a hitelfelvevőket a túlkapásoktól, ugyanakkor képes előre jelezni a kockázatokat – nyilatkozta Bajnai Gordon kormányfő Brüsszelben a Tv2 hírműsorának csütörtök este a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) elnökének lemondása kapcsán.

Farkas István csütörtökön mondott le mandátumáról – mint megírtuk –, a kabinettel folytatott másfél hónapos parázs viták után. Az ellentét miatt a kabinet olyan törvénymódosítást nyújtott be kedden az Országgyűlésnek, amelynek értelmében a PSZÁFnál a mostani kettős vezetést – a Felügyeleti Tanács elméleti és a főigazgató operatív irányítását – a régebben már „kipróbált” elnöki rendszer váltaná fel. Ez egyet jelentene a jelenlegi, hat éves mandátumukat jövő májusig töltő vezetők azonnali leváltásával. Bár a javaslat a szocialista frakció ellenállásán eleve megbukni látszott, a kormányzat a leváltás indoklására olyan összeállítást készített, amely a felügyelet munkáját bírálta. Ez csütörtökön meg is jelent több sajtóorgánumban.

Farkas István egy tegnapi háttérbeszélgetésen azt mondta : lemondása nem a hibák elismerése. A július elsejéig hivatalában maradó elnök hangsúlyozta: nem látta a szervezet működését bíráló – a Pénzügyminisztériumban készült –előterjesztést, de azokkal a megállapításokkal, amelyeket a sajtóban olvasott, nem ért egyet. Hangsúlyozta: a szervezet működése nem volt hibátlan, ám a leírt szakmai bírálatok szerinte nem állják meg a helyüket.

Ő maga büszke például az ingatlanalapok befagyasztására, hiszen ezzel nagyobb pánikot előztek meg. Szerinte a felügyelet megfelelő mennyiségű helyszíni ellenőrzést végzett, és a devizahitelek túlzott mértékű terjedéséért sem tehető felelőssé. – Ezt a vádat máshová kellene címezni – mondta, s ezzel arra utalt: a felügyeletet ért bírálatok mögött sokszor sejtett MNB többet tehetett volna a helyzet elkerüléséért.

Farkas István kiemelte: ők maguk kezdeményezték a felügyeleti rendszer megváltoztatását – még a válság kitörését követően, a hatékonyabb fellépés érdekében. Ennek egyik eleme lett volna a nagyobb függetlenség megteremtése (néhány szabályozási jogosítvánnyal együtt), és a szervezeti szabályzat megváltoztatása is. Szavaiból kitűnt: azt, hogy a szabályzat módosítását nem hagyta jóvá a Pénzügyminisztérium, többször sérelmezték. (Mint megírtuk: az első konfliktuspont ez volt a két szervezet között). Az elnök utalt a kormányfő nyilatkozatára, és azt reméli: lemondása után valóban elkezdődik a hatékonyabb felügyelet megteremtéséhez vezető érdemi munka.

 

Farkas István a PSZÁF lemondott elnöke
Farkas István a PSZÁF lemondott elnöke
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.