Ritkán kötődik oly szorosan az emberek mindennapi döntéseihez a közgazdasági Nobel-díjasok munkássága, mint most. S még ritkább, hogy a kutatási témák annyira közelről érintenék a magyar polgárok dilemmáit, mint manapság. Az elfojtott hazai infláció és a hirtelen leeresztett jegybanki kamatok nyomán nagy zavar keletkezett a fejekben: hova is tegyük megtakarításinkat. Tartsuk őket a párna alatt készpénzben, vegyünk esetleg vállalati vagy államkötvényt, válasszuk inkább a bankbetétet, amely a tranzakciós adó miatt akár negatív hozammal, vagyis veszteséggel is kecsegtet, netán irány a halódó ingatlanpiac?

Members of the Royal Swedish Academy of Sciences Torsten Persson (L-R), Per Krusell, Staffan Normark and Per Stromberg announce the winners of the Nobel Prize in Economics, officially called the Sveriges Riksbank Prize in Economic Sciences in Memory of Alfred Nobel, during a news conference at the Royal Swedish Academy of Sciences in Stockholm October 14, 2013. Pictured in the projection are laureates Eugene Fama (L-R), Lars Peter Hansen and Robert Shiller. The three American scientists won the 2013 economics Nobel prize on Monday for research that has improved the forecasting of asset prices in the long term and helped the emergence of index funds in stock markets, the award-giving body said. REUTERS/Claudio Bresciani/TT News Agency (SWEDEN - Tags: BUSINESS POLITICS SOCIETY TPX IMAGES OF THE DAY)

S ha biztos, azonnal hasznosítható tanácsot nem is kapunk a Svéd Királyi Akadémia által közgazdasági Nobel-emlékdíjban részesített három tudóstól, talán jobban megérthetjük mindazt, amit a bíráló bizottság szerint sem értünk teljesen: vajon mi határozza meg az eszközárakat. De a Chicagói Egyetem két professzora, a 74 éves Eugene Fama és a hatvanegyedik életévét taposó Lars Peter Hansen, valamint a Yale Egyetemen oktató 67 éves Robert Shiller pályafutása alatt azzal kísérletezett, hogy a különböző pénzügyi eszközök, főként a részvények és a kötvények, és egyéb értékpapírok árfolyamának mozgását úgy írja le, hogy a hétköznapi döntéseket megkönnyítse, s nemcsak a profi befektetők, vagyis a nagy intézmények, azaz a bankok, a biztosítók vagy a nyugdíjalapok, hanem bárki számára, aki pénzét szaporítani szeretné, vagy legalább értékének megőrzésével megpróbálkoznék.

Ám ezek az eszközök a gazdaság általános állapotát is tükrözik, kivéve amikor árazásuk valamilyen okból félrecsúszik, s piaci buborékok képződését mozdítják elő, amelyek kipukkanása súlyos gazdasági válságot is okozhat. Ennek tanúi voltunk az utóbbi években, s ezért is fontos, hogy a svéd jegybank által 1968-ban alapított Nobel-díjat azok kapták, akik az eszközárak viselkedését különböző szempontok szerint, jórészt egymástól függetlenül kutatták. A stockholmi bejelentés után a svéd akadémiai bizottság tagjai felhívták Robert Shillert telefonon, aki azt mondta: arra törekszik, hogy a pénzügyek elméletét közérthetőbbé tegye. Hiszen az utóbbi évek válsága is megmutatta, milyen kockázatok és tökéletlenségek jellemzik a nemzetközi pénzügyi rendszert. A javítás folyamatban van, de évtizedekig is eltarthat. Korábban is ki-kirobbantak pénzügyi válságok, s ezek mind szolgáltak tanulságokkal.

A kiindulópont Eugene Fama munkássága, amely a „hatékony piaci hipotézis” néven is ismertté vált. Lényege röviden abban ragadható meg, hogy a részvényárfolyamok kiszámíthatatlanok, de a jól működő piacon annak is kell lenniük. A múltbeli árfolyamok semmiféle eligazítást sem adnak a jövőre nézve. Azt is kimutatta, hogy a piacok a vállalati, gazdasági információkat rendkívül gyorsan elnyelik és érvényesítik. A hatvanas években született tanulmányok folytatásaként értékelhető Robert Shiller munkássága. Nevéhez fűződik egyébként egy olyan index, amely az amerikai ingatlanpiaci árak alakulását figyeli, s alkalmasnak bizonyult ármozgások előrejelzésére is a 2007-2008-as nagy összeomlás előtt.

Ez persze csak megerősíti, hogy érdemes Shillernek azon tételét is komolyan venni, hogy miközben rövid távon az eszközárak mozgása valóban kiszámíthatatlan, hosszabb távon, három-öt évre előre, már nem ez a helyzet. Bizonyos szabályosságok felfedezhetőek, mégpedig attól függően, hogy milyen kapcsolat, arány keletkezik az árfolyam és a vállalati osztalék között. Elméletileg egy cég tőzsdei árfolyamát az határozza meg, hogy hosszabb távon milyen haszonra számít a befektető. Ám a részvényárnak az osztalékhoz viszonyított aránya kijelöl hosszabb, hullámzó folyamatokat, trendeket. Ez a felismerés hozta létre az index alapokat, amelyekbe különböző részvények, értékapapírok kerülnek, s hagyott fel sok befektető az aktív eszközkezeléssel, inkább teret adva a trend érvényesülésének, mintsem a rövid távú, s reménytelen haszonlesésnek. A múlt évben 3,6 billió dollárt fektettek ilyen passzívan kezelt alapokba, s ez az összeg a közös alapokba áramló pénzek 41 százalékát tette ki. Vagyis a díjazottak munkássága igencsak nagy befolyást gyakorolt a piacokra és a befektetők magatartására.

Igaz, utóbbi, vagyis a viselkedés közgazdaságtana is kiemelt figyelmet kapott a tudósok munkásságában. Vajon a magas eszközárak valóban ésszerű megfontolás nyomán alakulnak-e ki, milyen, a jövő eseményeit illető túlzott várakozások alakulhatnak ki, hogyan befolyásolhatja mindezt az intézményi szabályozás, a tőzsdei kereskedések során érvényesített korlátozás, mi a szerepe a sokszor nem mérhető kockázat megítélésének. Milyen kapcsolatban áll egymással a cég piaci és könyv szerinti értéke.

Fama és Shiller egymásra épülő munkásságát jól egészíti ki Lars Peter Hansen statisztikai módszertana. Mindazonáltal a kutatások folytatására nagy szükség van az emlékdíjat odaítélő bizottság véleménye szerint. Hiszen alapvető kérdések még bővebb válaszokra várnak: vajon a piaci kilengéseket a piacok tökéletlen működése okozza-e, s milyen intézkedésekkel lehetne tökéletesíteni a piacok viselkedését. További vizsgálatra vár annak kiderítése, hogy ezek az eszközárak miért ingadoznak látszólag minden alap nélkül, s hogy mikor és miért nem tükrözik a rendelkezésre álló információkat.