Ezt akarják a horvátok a Moltól

Miközben a horvát ügyészség a Mol vezérét szorongatja, déli szomszédunk kormánya a részvényesi megállapodás megváltoztatásáról tárgyalna a magyar olajvállalattal.

Nehéz tárgyalásokra számít a Mollal a részvényesi megállapodás megváltoztatásával kapcsolatban Slavko Linic horvát pénzügyminiszter, aki csütörtökön újságíróknak kijelentette, hogy választ vár az INA gázüzletágával kapcsolatos kérdésekre is.

"Először várjuk meg a tárgyalások befejezését" - válaszolta az irányítási jogokkal kapcsolatos újságírói kérdésre a miniszter, majd kijelentette, hogy érdekük a részvényesi megállapodás megváltoztatása, és válaszokat vár az olaj- és gázmezőkkel, illetve két olajfinomítóval kapcsolatos befektetésekről is.

Linic szerint a tárgyalások egyik legnehezebb része a gázüzletág kérdése lesz, mivel az véleménye szerint óriási károkat okozott. Ez valamilyen módon összefügg a Sanader-ítélettel - idézte szavait a Poslovni dnevnik horvát gazdasági napilap.

Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt összesen tíz év börtönbüntetésre ítélte a zágrábi megyei bíróság első fokon, nem jogerősen. Őt háborús nyerészkedéssel, hivatali visszaéléssel és vesztegetéssel vádolja a horvát ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK). A veszteséges gázkereskedelmi üzletág korábban az INA-é volt, majd az állam átvette tőle, s így a veszteségek 100 százalékban Horvátországot terhelik.

Az átvételben Sanadernek is volt szerepe. Amennyiben ez az üzletág az INA-n belül maradt volna, a horvát államot csak az INA-részesedésének megfelelő hányadban, 44 százalékban terhelnék a veszteségek - mutatott rá a bíró a Sanader-ítélettel kapcsolatban.

A Poslovni dnevnik információi szerint a kormány a következő héten feloszlatja a részvényesi szerződéssel kapcsolatban létrehozott eddigi tárgyalási bizottságot, és újat nevez ki. Az újság ezzel kapcsolatos kérdésére a miniszter nem kívánt válaszolni, mivel szerinte az új bizottság felállítása nem az ő hatáskörébe tartozik. A napilap információi szerint az új bizottságban helyet kapna mások mellett Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter, Mladen Pejnovic, az állami vagyonkezelői iroda vezetője és több szakértő is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.