Ezt a bankot sem veszi meg az OTP

A KazTag szerint a kazah Eurázsiai Bank megvételéről tárgyal az OTP. A bank cáfolja a hírügynökség információját.

Eladó a kazah Eurázsiai Bank, melynek megvételéről három orosz bank is tárgyal, de a magyar OTP is a lehetséges vevők között van - írta a Privátbankár a KazTag kazah hírügynökségre hivatkozva. Egyelőre kevés a konkrétum, de a KazTag szerint a lehetséges vevők között ott van az OTP is, az orosz VTB Bank, az Alfa Bank OJSC és a Promsvyazbank (PSB) mellett. Korábban kínai érdeklődő is volt, de most már ez a négy bank maradt a lehetséges vevők között.

Az OTP tőkehelyzete elegendő arra, hogy esetleg két magyarországi, illetve több külföldi bankot is megvegyenek, de nem adják fel azt az elvet, hogy az akvizíciókat konzervatív módon kívánják végrehajtani - közölte két hete sajtótájékoztatón Bencsik László, a bank vezérigazgató-helyettese, aki azonban konkrét bankneveket nem említett.

Az OTP ugyanakkor cáfolta, hogy Kazahsztánban bankvásárlásról tárgyalna. Az OTP kiemelkedő tőke- és likviditási helyzete lehetővé teszi, hogy folyamatosan vizsgáljon hazai és külföldi bank vásárlási lehetőségeket is. Kazahsztánban ugyanakkor a bank nem folytat akvizíciós tárgyalásokat, az erről szóló értesülések minden valós alapot nélkülöznek - közölte a pénzintézet.

Ami az itthoni akvizíciós terveket illeti, az InfoRádiónak nyilatkozva Csányi Sándor elnök-vezérigazgató arról beszélt, hogy két bankot néztek ki, az egyikkel az OTP előrehaladott tárgyalásokat folytat, míg a másikra már – nem kötelező érvényű – ajánlatot is tettek. A piaci pletykák leginkább az MKB-t, a CIB Bankot, illetve a Credigent emlegették a lehetséges célpontok között.

A bankok közül egyedül az MKB cáfolta hivatalosan, hogy bárkivel is előrehaladott tárgyalásokat folytatnának – még úgy sem, hogy egyébként a tulajdonos Bayerische Landesbank valóban a bank eladását tervezi, bár ez nem sürgős, mert az Európai Bizottsággal kötött megállapodás értelmében 2016 végéig kell megválnia az MKB-tól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.